Az iPhone vagy a T-Mobile G1-en is elérhetőek
Több e-könyvet tesz elérhetővé a Google és az Amazon
A Google csütörtökön bejelentette, hogy a már PC-ken elérhető másfél millió könyvet magában foglaló digitális könyvtárát elérhetővé teszi olyan mobileszközökön is, mint például az iPhone vagy a T-Mobile G1.
2009.02.06 12:14ictpressSzintén csütörtökön jelentette be az Amazon, hogy népszerű e-könyv olvasója, a Kindle után mobiltelefonokon is elérhetővé teszi könyveit, ám azt még nem tudni mikor. A Google lépése jelentősen kibővíti a mobileszközökön elérhető könyvek számát. Az Amazon Kindle olvasóján jelenleg 230 ezer könyv olvasható.
A Google könyvtárában található művek nem annyira népszerűek, mint az Amazon könyvei, mert régebbi kiadások, melyeket már nem véd a szerzői jog. Ezzel szemben a Kindle könyvtárában szinte kizárólag frissen kiadott műveket érhetők el, köztük számos best seller, írja a New York Times. A Google tervei között szerepel, hogy frissítse könyvtárát, ehhez azonban előbb meg kell állapodniuk számos kiadóval.
A Google PC-n elérhető Book Search alkalmazásában a könyveket beszkennelt változatban tárolják, míg a mobilos változat csak egyszerű szöveg lesz, ezzel is egyszerűsítve a nyomtatást. Az okostelefonokra már jelenleg is számos alkalmazás készült, mely a digitális szöveg olvasását segíti, a népszerűségük gyorsan nő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:14 Szudán megerősítette, hogy orosz haditengerészeti bázis jöhet létre a területén
- 20:13 Több kiskorú fiút akart rávenni szexuális szolgáltatásra egy férfi, vádat emeltek ellene
- 18:11 Szijjártó Péter: idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában
- 16:08 Meghívta Moszkvába Donald Trumpot Vlagyimir Putyin
- 14:06 Meteorológia: csütörtökön is készülni kell ónos esőre
- 12:58 Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a férfit, aki megfojtotta rokona kutyáját
- 10:10 Kuncsaftjaikat kirabló örömlányokat ítélt 10 évre a bíróság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06