Budget kategória
Olcsó érintőképernyős telefon az LG-től
A koreai gyártó úgy döntött, a kevesebb pénzt a mobiljára áldozó réteg számára is készít érintőképernyős telefont.
2008.09.30 09:57koac, ma.huAz LG bejelentette új mobilkészülékét, amely KP500 névre hallgat. Ellentétben a gyártó csúcskategóriás telefonjaival az új jövevény jóval alacsonyabb árfekvésű lesz, viszont ugyanúgy érintőképernyővel rendelkezik majd, mint drágább társai. A KP500-as ugyanazt a 3 hüvelykes érintőképernyőt kapja majd, mint a Prada vagy a Viewty, ám az új telefon esetében ez egy egyszerűbb kialakítással társul majd. A hátlap ennek ellenére cserélhető lesz, egyelőre barna és arany színű fedőlapról szólnak a hírek. A gépbe egyébiránt egy 5 megapixeles kamera, valamint egy accelerometer is került, mely automatikus elfordítja majd a kijelzőt, ha úgy kívánja szükség.
A koreai cég az említetteken felül nem sok egyéb információval szolgált a készülékkel kapcsolatban, így arról sincs egyelőre tudomásunk, hogy 3G támogatásra számíthatunk e, de a tárolókapacitásról sem tudni semmit. Az LG korábban előszeretettel támaszkodott a microSD kártyák által nyújtott lehethetőségekre, így nem lenne meglepő ha ezen telefon esetében is ehhez a megoldáshoz nyúlna.
A KP500 elsőként Európába érkezik majd, vélhetően október vége felé, de a világ más tájain is megjelenik majd még az idei év során.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06