Új találmány Japánból
Kétoldalas érintőképernyő
A Teraokaseiko olyan érintőképernyőt fejlesztett ki, melyet mind a két oldalról lehet majd kezelni.
2008.08.29 19:37koac, ma.huA Tokióban megrendezésre kerülő, s jelenleg is folyó Sign & Display Show 2008 keretein belül mutatta be új találmányát a Teraokaseiko nevű cég. A találmány nem más, mint egy szervetlen elektrolumineszcens anyagon alapuló átlátszó kijelző, amelyet mindkét oldaláról lehet érintéssel irányítani.
A Teraokaseiko által maga fejlesztett képernyő jelenleg egy szín megjelenítésére képes, mégpedig a narancssárgáéra, a kijelző felbontása pedig 256x120. Míg a szervetlen elektrolumineszcens panel fényáteresztő képessége 80%, addig az egész kijelzőé 51.2%.
A gyártó cég szerint a későbbiekben többféle felhasználási módja is lesz majd a technológiájuknak. Véleményük szerint igen hasznos lehet majd például digitális térképek esetében, melyeket anélkül lehet majd használni, hogy a kezünk kitakarna néhány fontos részletet. Emellett kiemelik még, hogy egy kétszemélyes játék is igen élvezetes lehet úgy, hogyha a két játékos egymással szemben helyezkedik el, s miközben látják egymást a képernyő feléjük eső részén irányíthatják a saját „seregüket”.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


