Alacsonynak vélték a bért
Nem tetszett a twitterezőknek az olasz miniszteri állásajánlat
Twitter-üzenetben adott fel álláshirdetést a római kormány két minisztere, a twitterezők mégsem voltak elégedettek a modern technológia kínálta lehetőséggel.
2012.02.06 09:38MTIKét helyre keres munkatársat saját kabinetjében Franco Barca közgazdász, tavaly november óta az olasz kormány területi kohéziós minisztere.
Az álláslehetőséget a Monti-kormány tagja az Olaszországban is egyre elterjedtebb mikroblog-szolgáltatás segítségével közölte. Gyorsbejegyzésben vázolta, milyen végzettség és szakmai hozzáértés szükséges a jelentkezéshez.
Nem Barca volt az első, aki Twitteren adott fel olasz minisztériumi álláshirdetést. Kollégája, Francesco Profumo oktatási miniszter szintén így bővítette közeli munkatársainak csapatát.
A Profumo neve alatt megjelent Twitter-üzenet a lényeget tartalmazta: negyven évnél fiatalabb diplomás jelentkezzen. A munkakör leírását a Twitteren használt angol rövidítések tartalmazták.
Azt még nem tudni, hányan jelentkeztek, és ki szerezte meg az állást, de az olasz sajtó értesülései szerint az álláshirdetéseket Twitteren olvasók nem reagáltak pozitívan. Kiderítették ugyanis, hogy az oktatási minisztériumban két junior és négy senior beosztású munkatárs felvételét tervezték évi bruttó 24 és 48 ezer euróért, a kohézióért illetékes minisztériumban pedig évi bruttó huszonhétezerért.
"Ha az adót levonjuk belőle, nettó ezerháromszáz euró marad (390 ezer forint). Milyen az a harminc év feletti diplomás, akinek ilyen keveset akarnak fizetni a miniszter munkatársaként?" - kérdezték a twitterezők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


