3,74
A Facebook miatt tényleg kicsi lett a világ
Tényleg kicsi lett a világ a Facebook közösségi portálnak köszönhetően: a felhasználók közötti köztes személyek száma 3,74-re csökkent, vagyis ennyi "emberre" vannak egymástól vadidegenek.
2011.11.23 13:09MTIAzt, hogy egymásnak ismeretlen emberek között vajon hány köztes személy lehet, Karinthy Frigyes vetette fel a világon először 1929-es Láncszemek című novellájában. A magyar író öt főre tippelt.
A Facebook közösségi portál egyre terebélyesedő táborát elemezve kutatók májusban végzett elemzéseik alapján most bejelentették, hogy a platformon 3,74 lépcsőfok a távolság a felhasználók között. A szakemberek a közösség aktív tagjait, vagyis azokat vizsgálták, akik 28 naponként legalább egyszer belépnek az oldalra - jelentette internetes a BBC brit közszolgálati adó.
A közösségi portál jelenleg 800 milliónál is több embert tömörít, az aktív tagság 721 milliós, ami a bolygó lakosságának több mint tíz százaléka. A kutatás során nem vették figyelembe a hírességek Facebook-profiljait.
A közösségi portál ötezer főben maximalizálja a felhasználóknak, hogy hány ismerősük lehet, de az átlag rendszerint száz körüli számot mutat. A 2008-ban végzett hasonló vizsgálat még 4,28 lépcsőfokos különbséget, azaz köztes személyt mutatott a tagok között. Kutatók szerint az átlagos távolság azonban stabilizálódni látszik, és nem lesz ennél sokkal kisebb.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


