"Boldog leszek, hogy támogathatom a csapatom"
Először tesztelt Forma-1-es autóval Massa a balesete óta
Felipe Massa ma ismételten Forma-1-es autóba ült, 79 nap után. A brazil összesen körülbelül 100 kilométert vezetett.
2009.10.12 19:02f1-live.huMa reggel a Ferrari versenyzője ismételten Forma-1-es versenyautót vezethetett. A teszt igazából egy önbizalom visszanyerő lépés volt. Massa az F2007-es gépén a GP2-ben használatos gumikkal ment. Reggel kisebb eső volt, majd délelőtt 10 körül leszakadt az ég Maranelloban.
Ez azonban nem rontotta el a brazil napját, aki több tucat kört ment. Délután mikor ismételten előbújt a nap, Massa ismételten pályára ment.
„Jelen pillanatban ugyan olyan voltam az autóban, mint a baleset előtt. Fontos, volt, hogy demonstráljam a körülöttem dolgozó embereknek, hogy semmi sem változott és hogy versenyképes vagyok, illetve, hogy hozzá tudok járulni ahhoz, hogy a következő évi autóval küzdjünk a világbajnoki címért.” – mondta a brazil. „Már eddig is tudtam, hogy minden rendben van. Olyan 95 százalékosra tippeltem magam, de a mai teszt után már azt az 5 százalékot is kizárhatom.”
A brazil versenyző természetesen hazája Forma-1-es futamára is kitért. „Nagyon jó lett volna Interlagosban visszatérni, mivel ez az a pálya, ahol sikerül mindig a legjobbat kihozni magunkból. Két győzelem, három rajtelsőség, és az majdnem világbajnoki cím. Ennek ellenére boldog leszek, hogy támogathatom a csapatom.” – fejezte be Massa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


