Hétfőn autóba ülhet
Massa inti le a Brazil Nagydíjat
A júliusi Magyar Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett brazil Felipe Massa, a Forma-1-es Ferrari pilótája inti le a jövő heti interlagosi futamot.
2009.10.08 10:17MTIA július 25-én a Hungaroringen életveszélyesen megsérült pilóta a vb-sorozat utolsó előtti futamán lengeti majd a kockás zászlót, s könnyen elképzelhető, hogy az idei világbajnokot is ő inti le, Jenson Buttonnak ugyanis már egy harmadik hely is biztos győzelmet jelentene jövő vasárnap Brazíliában.
A tavalyi vb-pontverseny másodikja mogyoródi balesete után gyorsan gyógyult, a múlt héten már gokartozhatott, a hét elején pedig szimulátorban vezetett órákon át. Csütörtökön pedig az is kiderült, hogy legkorábban jövő hétfőn már autóba is ülhet, és tesztelhet, amire hétfőn kapott engedélyt a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA).
"A jövő hét elején, talán már hétfőn beülhet egy együléses versenyautóba - olvasható a Ferrari csapat hivatalos honlapján. - Egy F2007-es autóval köröz majd, amin olyan Bridgestone abroncsok lesznek, melyeket az F2-ben használnak."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


