Hamilton elindította a lelki terrort
Lewis Hamilton: Massán óriási lesz a lelki teher Brazíliában
Hamilton és Massa a "végső csatát" Sao Paolo-ban, a brazil hazájában ejtik meg. Mivel a brit versenyző győzött Kínában, (ami a kilencedik elsősége volt pályafutása során), már 7 pont az előnye. Hamilton-nak így "csak be kell hoznia" a McLarent az első öt hely valamelyikére, és biztosam világbajnok.
2008.10.21 11:42f1-live.huÉrtelemszerűen a Ferraris versenyző csak akkor nyerhet, ha győz otthonában, ez 2006-ban már sikerült neki, és Hamilton hatodik vagy annál hátrébb végez.
Massa 100.000 ember előtt lehetne világbajnok, ami brazil versenyzőnek utoljára 1991-ben sikerült. Azt a bizonyos versenyzőt pedig Ayrton Senna-nak hívták.
Hamilton szerint a nagy tömeg tényleg segítség lehet, de akár nagyon nagy terhet is helyezhet a fiatal brazilra. „Tényleg képes segítséget adni, de nehéz pontosan megfogalmazni hogy.”- állapította meg Hamilton.
„Tudom, hogy Felipe nagyon büszke arra, hogy brazil, és nagyon föl lesz paprikázva attól, hogy otthon megmutassa, mindenkinek. Az ilyen dolgok extra magabiztosságot és mentális erőt adnak az egész hétvégére.”- mondta a 23 éves brit.
„Emlékszem, mikor idén Silverstone-ban versenyeztünk. Nagyon sokat jelentett nekem az, amit a nézőktől kaptam ott. Azonban ugyan ez nagyon nagy nyomás alá tud helyezni. Meg akarsz felelni az embereknek, és nem szeretnél csalódást okozni a hazai közönségednek.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06