Nem közkedvelt Hamilton a versenytársak között
Weber: Hamilton először nyerjen, aztán sztárolja magát!
Lewis Hamilton milliónyi rajongóval büszkélkedhet, akik ma Shanghaiban szorítottak is sztárjukért. Ám versenyzőtársainak nagy része és a csapatfőnökök java nem kedveli őt túlzottan.
2008.10.19 16:10f1-live.huSikeres – és nem túl közkedvelt társai között, akárcsak Schumi, legalábbis a fiatal brit a német hétszeres világbajnokkal hozza párhuzamba magát.
"Kitartó vagyok, és versenyeket nyerek. Sok pilóta már jóval régebb óta itt van. Én még csak rövid ideje versenyzek, és máris az egyik legjobb csapatnál. Sokan akartak a Mercedeshez kerülni, nekem sikerült. Ha a mezőny legvégén állnék, a kutya sem beszélne rólam. Ez így megy. Ugyanígy volt Schumival is, vagy Damon Hill-el. Ha győztes vagy, ha jól csinálod a dolgod, akkor az összes többi csak mellékjáték!” – mondta önbizalommal telve Hamilton.
Aztán jöttek a mondatok, amit akár Shumi is mondhatott volna: „Nem azért vagyok itt, hogy barátokat gyűjtsek. Azért vagyok itt, hogy világbajnok legyek és élvezzem a sikert!” – jelentette ki a brit.
Michael Schumacher menedzsere, Willi Weber erre reagálva csak annyit mondott: „Hamilton koránt sincs azon a szinten, hogy Michaellel egy lapra helyezze magát, először nyerjen, aztán beszéljen!”
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06