Hiába az életmódváltás, az sem elég?
Nincs biztos menekvés az Alzheimer-rel szemben?
Nem bizonyítható, hogy az étrendi és az életmódbeli változtatások csökkentik az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.
2011.05.21 09:29medipress.huAz amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet támogatásával végzett vizsgálat azokra a tényezőkre próbált rávilágítani (étrend, testmozgás, tápanyag-kiegészítők, krónikus betegségek), melyek befolyásolhatják a mentális képességek hanyatlásával járó központi idegrendszeri betegség, az Alzheimer-kór kialakulását.
Megállapították, hogy a mediterrán diéta (gazdag telítetlen zsírsavakban, zöldségben és gyümölcsben), a folsav-szedés, kevés alkohol, a rendszeres testi és szellemi gyakorlatok csökkentik a kockázatot.

Azonban Dr. Martha Daviglus és az Északnyugati Egyetem munkatársai szerint a kapcsolat ugyan statisztikailag jelen van, azonban nem elég erős.
Ezek helyett jóval jelentősebb kockázat ered az életkorból, valamint az apolipoprotein A nevű anyag egyéni variációja is hozzájárul a rizikó fokozódásához.
A vizsgálat széleskörű és hosszútávú, a populációt fókuszba állító tanulmányokra, és klinikai vizsgálatokra épült, melynek során azt tanulmányozták, hogy a világon mintegy 26 millió embert érintő betegség kialakulását és lefolyását mely tényezők képesek befolyásolni.
A legfontosabb következtetés az volt, hogy az idősek, és azok, akik családjában előfordul a betegség, a leginkább úgy előzhetik meg a betegséget, ha mind testileg, mind szellemileg aktívak maradnak.
Ez persze más krónikus betegségek – például szív- és érrendszeri elváltozások, cukorbetegség, elhízás – szempontjából is előnyös.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


