A napi nyolc pohár víz és a többiek
Milyen hamis diétás tippekkel tömik a fejünket?
Azon már nem lepődünk meg, hogy amit egyik nap csodadiétának kiáltanak ki, arról másnap kiderül, hogy semmit sem ér, sőt kifejezetten káros. Azonban úgy tűnik, a leghétköznapibb táplálkozási jó tanácsok között is akad számos, amelyhez felesleges a továbbiakban ragaszkodnunk.
2011.05.20 13:00medipress.huAz egyik közkeletű tévhit, hogy napi nyolc pohár víz elfogyasztása mellett könnyebben fogyunk. Ebből csak annyi igaz, hogy a víz eltelít, és így valamivel később éhezünk meg.
Sokak szerint káros a napközbeni nassolás, holott ha egészséges ételeket rágcsálunk főétkezések között, az még segíthet is a diétánkban, mivel megelőzi a vércukorszint drasztikus lecsökkenését szervezetünkben, ami falási rohamokhoz vezethet.

A szénhidrátra sem kell úgy tekinteni, mint az ördögre, hiszen egyes fajtáira szükségünk van a kiegyensúlyozott táplálkozáshoz.
Az "este nyolc után már ne együnk semmit" módszer is csak azok számára érvényes, akik legkésőbb 11-kor ágyba mennek. Inkább az számít, hogy lefekvés előtt három órával már ne együnk, hiszen aki csak éjfél-egy óra körül megy aludni, annak nagyon sok az öt óra üres gyomorral.
Hirtelen ránk törő vágyainknak sem kell folyton ellenállni, hiszen ha néha engedünk a fagylalt csábításának, azzal még nem jön el a világvége.
A tejtermékektől való ódzkodás sem szükséges, inkább válasszunk alacsony zsírtartalmú tejet, joghurtot és sajtot, mert így nem vonjuk meg magunktól a szükséges kalciumot és D-vitamint.
Kapcsolódó írások:
- Víz előtte, dió utána - apró lépések a fogyásért
- Durván szoktat le a sok evésről az erős paprika!
- Bubimentes élet - kortyold magad soványra!
- Fogyás élvezettel: ne kivedd, tedd be az étrendbe!
- Ha az óra csörög, hagyd abba az evést!
- Unalmas és rosszízű az egészséges táplálkozás?
- Apró trükkökkel sokat tehetsz a fogyásodért - már ma is!
- Igyunk, együnk színesen!
- Táplálkozási zavarok a tévézés miatt!
- A gyorsételektől depressziós lehetsz
- A vegetarianizmus veszélyei
- Egészséges táplálkozás = hosszabb élet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


