Bejut a szervezetükbe az üdítőitalok által
A legtöbb gyerek minden nap fogyaszt koffeint
Egy amerikai tanulmány eredményei szerint a gyerekek 75 százalékának minden nap bejut a szervezetébe bizonyos mennyiségű koffein, főként a különböző üdítőitalok által.
2010.12.20 15:00drinfo.hu
Márpedig a kicsik minél több koffeint fogyasztanak el, annál kevesebbet alszanak éjszaka.
A nebraskai egyetem munkatársai egy gyermekklinikán, rutinvizsgálatok közben kérdezték meg 200, 5–12 év közötti gyerek szüleit arról, hogy egy nap mit eszik és mit iszik csemetéjük. Kiderült, hogy a 8–12 év közöttiek átlagosan 109 milligramm koffeint juttatnak a szervezetükbe, ami 3 doboz kólányi mennyiséget jelent – írja a Journal of Pediatrics.
Annak ellenére, hogy az adatok alapján a kisebbek kevesebb koffeint fogyasztanak el, az eredmények ebben a korosztályban sem túl megnyugtatóak.
A számítások alapján ugyanis egy 5 éves gyerek körülbelül egy doboz kólányi koffeint iszik meg egy nap alatt.
Egy hiedelmet azonban rögtön meg is cáfoltak a tudósok.
Bár igaz, hogy minél több koffein jut egy gyerek szervezetébe, annál kevesebbet alszik, ugyanakkor az anyag fogyasztása nem kapcsolódik az ágybavizeléshez.

A hiedelem azon alapult, hogy mivel a koffein vízhajtó hatású, így azok a kicsik, akik sokat fogyasztanak belőle, éjszaka nem tudják visszatartani a vizeletüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06