Román elnökválasztás

Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára

Felhívást intézett a politikusokhoz, hogy vonuljanak vissza a közéleti szerepléstől.

2025.05.06 16:39MTI

A megismételt román elnökválasztás második fordulójába bekerült Nicusor Dan független elnökjelölt szerint véget ért az a korszak, amikor a pártok sajátjukként rendelkeztek támogatóik szavazataival, a sorsdöntő május 18-i voksolást megelőző időszakban pedig már nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választania Románia számra.

Bukarest főpolgármestere erről hétfői sajtóértekezletén beszélt, miután bizonyossá vált, hogy ő lesz George Simion, a szélsőségesnek tartott, ultranacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének ellenfele az elnökválasztás második fordulójában.

Nicusor Dan szerint a román társadalomnak két ellentétes irány közül kell most választania. Mint mondta, a nyugati irányultság áll szemben a Nyugat-ellenességgel, a gazdasági szabadság az elszigetelődéssel és bezárkózással, és a párbeszéd kultúrája a gyűlölködéssel. Kifejezte meggyőződését, hogy a román társadalomban megvannak azok a belső erőforrások, amelyek segítik meghozni a helyes döntést.

Ehhez azonban szerinte fontos, hogy a választási kampány során egy érdemi társadalmi vita bontakozzon ki a követendő irányról. Nicusor Dan felhívást intézett a politikusokhoz, hogy vonuljanak vissza a közéleti szerepléstől, ne tematizálják a politikai közbeszédet, engedjenek teret az ország által követendő irányt eldöntő társadalmi vitának.

Dan elhárította azokat az újságírói kérdéseket, amelyek Marcel Ciolacu miniszterelnök lemondására, a távozó kormányfő által vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) esetleges támogatására és annak "árára" vonatkoztak, szerinte a kormányalakítási tárgyalásokkal csak május 19. után kell foglalkozni.

"Addig ez a kérdés másodlagos" - jelentette ki a független államfőjelölt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.