Csoki, de nem igazából...
Jó hír: Gondolatban is jóllakhatunk
Ha gondolatban elfogyasztunk egy nagy finom tábla csokit, biztosan nem hízunk meg tőle, de jóllakhatunk.
2010.12.17 12:00napidoktor.huA pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint az étkezés részletes elképzelése csökkenti az étvágyat. A tudósok eredményeiket a Science című szaklapban mutatták be.
Eddig nemcsak a laikusok, hanem a tudósok körében is az a felfogás uralkodott, hogyha elképzelünk egy kívánatos étket, az csak növeli az étvágyat.

Úgy vélték, hogy az étel körül forgó gondolatok is hasonló idegi folyamatokat indítanak el, mint amelyek étkezés vagy az étel látványa, illetve illatának észlelése során lépnek mozgásba.
A pittsburghi eredmények szerint azonban a dolog sokkal bonyolultabb: a kósza gondolat növeli az éhséget, viszont ha részletesen és alaposan képzeljük el az étel elfogyasztását, akkor bizony csökken az étvágy.
Carey Morewedge, a kutatás vezetője és munkatársai néhány önkéntest megkértek, képzeljék el, hogy csoki drazsét esznek.
Egy másik csoportnak meghatározott számú érme bedobását kellett elképzelnie. Végül mindkét csoportnak felkínálták a csoki bonbont: aki korábban gondolatban már elfogyasztotta az édességet, az ezúttal kevesebbet vett.
A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy ők habituáltak, azaz hozzászoktak már az étvágy ingeréhez.
"A habituáció ebben az esetben olyan alapvető folyamat, amely meghatározza, mennyit fogyasztunk, mikor hagyjuk abba, és mikor térünk át másfajta étel fogyasztására" - mondta el Joachim Vosgerau, a kutatásban részt vevő professzor.
"Bizonyos szinten a tapasztalás egyszerű elképzelése is pótolja a valódi élményt. A mentális cselekedet és a tényleges tett illetve tapasztalat között úgy tűnik, kisebb a különbség, mint azt eddig feltételezték" - vélekedik Vosgerau.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


