Az étcsoki serkenti az agyműködést
Az étcsokoládé enyhíti a krónikus fáradtság szindróma tüneteit
A keserédes íze és az agyműködést serkentő hatásai miatt is nagy népszerűségnek örvendő étcsokoládé a krónikus fáradtság szindróma tüneteit is képes enyhíteni - állítják a brit szakemberek.
2010.11.27 16:55MTI
A keserű csokoládéról már régóta köztudott, hogy olyan kémiai anyagokat tartalmaz, amelyek serkentik az agyműködést, de a szakembereknek most sikerült először bizonyítékokat találniuk arra, hogy az édesség a krónikus fáradtság szindróma tüneteit is képes enyhíteni. Az angliai Hull Egyetem és a Hull York Medical School kutatói tíz olyan pácienst vontak be a kutatásukba, akik a betegség súlyosabb formáitól szenvedtek.
A résztvevőknek nyolc héten keresztül naponta három alkalommal 15 gramm étcsokoládét kellett enniük, majd egy kis szünet után egy alacsonyabb kakaótartalmú, de ízében megegyező fajtával folytatták az édes kísérletet. Ezen kívül semmilyen egyéb változtatás nem történt az étrendjükben. Az eredményeket a Nutrition Journal nevű szakfolyóiratban közölték. A páciensek jelentős javulásról számoltak be az állapotukat illetően.
"Az eredmények azért is óriási jelentőségűek, mert csupán kis létszámú alannyal dolgoztunk. További vizsgálatra lesz szükség ahhoz, hogy láthassuk, milyen a hatás, ha nagyobb számú emberre terjesztjük ki a kísérletet, de minden esetre a mostani eredmények igazán bátorítóak lehetnek azok számára, akik krónikus fáradtság szindrómától szenvednek" - hangoztatta Steve Atkin, a tanulmány vezetője.
A krónikus fáradtság szindróma tünetei közé tartozik többek között a hosszan - hat hónapig, vagy akár tovább - tartó súlyos fáradtság, a fejfájás, az izomfájdalmak és a koncentrációzavar - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában (www.telegraph.co.uk). Az orvosi körökben egyelőre vita tárgyát képezi, hogy a krónikus fáradtság szindróma vajon az úgynevezett krónikus kimerültség tünetegyüttes (ME) körébe tartozik-e, vagy attól elkülönülő betegség. Az ME nagyjából 250 ezer brit ember életét keseríti meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


