Jóval laktatóbb, de csökkenti a sóvárgást...
Lehetséges? - Fogyjon étcsokoládéval!
Az étcsokoládé jóval laktatóbb, és sokkal inkább alkalmas a csokoládé iránti vágy csillapítására, mint a tejcsokoládé - mutatták ki a Koppenhága Egyetem kutatásai.
2009.12.27 10:40medipress.huHogy összehasonlítsák az ét- és tejcsokoládé étvágyra és kalória-bevitelre gyakorolt hatásait a tudósok 16 fiatal és egészséges önkéntes kértek meg, hogy vegyenek részt egy kísérletben, melynek első felében csak étcsokoládét, második felében pedig csak tejcsokoládét fogyaszthattak.
A csokoládé elfogyasztását követő öt órában a résztvevőknek félóránként egy kérdőívet kellett kitölteniük, amelyben étvágyukról és a különböző ételek iránti vágyukról szóló kérdésekre kellett válaszolniuk.

A csokoládé elfogyasztása után két és fél órával az alanyok ismét ehettek, ezúttal pizzát. A tudósok arra kérték a résztvevőket, hogy pontosan annyit egyenek, amennyi jól esik.
Ezek után rögzítették a különböző résztvevők kalória-bevitelét. Az eredmények szerint az étcsokoládét fogyasztók átlagosan 15 százalékkal kevesebbet ettek a pizzából a tejcsokoládét fogyasztókhoz képest.
A résztvevők elmondása szerint az étcsokoládé ezen kívül csökkentette az édes, sós és zsíros ételek utáni vágyaikat is.
A jó minőségű étcsokoládék igen gazdagok egészséges zsírsavakban és antioxidánsokban, így fogyasztásuk kis mennyiségben akár naponta is javasolt.
Kapcsolódó írások:
- Ízkavalkád: Csokoládé és bor
- Már egy rövid séta csökkentheti a csokoládé utáni vágyat
- Az étcsoki védi a szívet
- A legcsokisabb csokitorta
- Csokis jeges kávé
- Brazil csokis-csilis fagylalt különlegesség
- A csokoládé igazi életelixír
- A jó csokoládé jót tesz a kismamának
- Csokoládéval a magas koleszterinszint ellen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


