230 millió ember betegszik meg évente maláriában
Régebbi a malária, mint azt eddig feltételezték
Egy tanulmány szerint a trópusi betegség Afrikából származik és már akkor elterjedt volt, amikor a modern ember 60-80 ezer ével ezelőtt elhagyta a kontinenst.
2010.06.25 15:57MTIA kutatók eddig azt gondolták, hogy a maláriaszúnyogok nőstényei által terjesztett fertőzés okozta betegség csak tízezer éve, a fejlődő mezőgazdasággal együtt alakult ki.
A londoni Imperial College orvosainak rendelkezésére áll a világ legnagyobb maláriaszúnyog-gyűjteménye, így megvizsgálhatták az állomány genetikai örökítőanyagait. Megállapították, hogy Afrikától, a Szahara déli részétől távolodva folyamatosan csökken a paraziták genetikai sokszínűsége.
Az Afrikától való távolság növekedésével csökken az emberi örökítőanyag diverzitása is - hangsúlyozták a kutatók a Current Biology című szaklapban megjelentetett tanulmányukban.
Francois Balloux, a tanulmány vezetője szerint a malária-paraziták és az ember genetikai szegmentálódásának földrajzi terjedési mintája nagy hasonlóságokat mutat, ez pedig a közös területi eredetre és a megtett út hasonlóságára utal. Világszerte 230 millió ember betegszik meg évente maláriában, a megbetegedettek közül egy-hárommillió bele is hal a trópusi betegségbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


