Megvan a váltóláz oka
Egyiptomi múmiákból izolálták a malária kórokozóját
A váltólázként is ismert betegségről ugyan már óegyiptomi írott források is tesznek említést, a malária ókori előfordulásának tárgyi bizonyítékai azonban csak most kerültek először elő.
2008.10.29 17:01MTIMüncheni paleopatológus kutatók két, mintegy háromezer éves egyiptomi múmia maradványából kimutatták a malária legkorábban ismert kórokozóját.
A Plasmodium falciparum nevű kórokozó még ma is évente több millió emberélet kioltásáért felel, elsősorban a harmadik világ országaiban. A múmiákat az ókori Egyiptom déli fővárosa, Théba nagy kiterjedésű temetőjében (nekropoliszában) helyezték – a tudomány szempontjából szerencsére nem végső – nyugalomra Kr.e. 1500 és 500 között, azaz az Újbirodalom és az ún. késői kor idején. Mindkét fertőzött múmia a helyi elithez tartozó felnőtt személy.
Az itt eltemetetteken végzett patológiai vizsgálatok rámutattak arra, hogy ekkoriban az átlagos élettartam mindössze 20-30 év volt, ami feltehetőleg nagyrészt a különféle fertőző betegségek pusztításának számlájára volt írható.
A felfedezés nagy jelentőséggel bír a modern orvostudomány szempontjából is. A kutatók abban bizakodnak, hogy a ma is veszedelmes kórokozó ősi DNS-ének kimutatása új gyógyszerek kifejlesztését is előmozdíthatja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


