A véradók vilánapja
Az életet adó donorokat ünnepeljük
A vér semmivel sem helyettesíthető, ezért különösen fontos, hogy mindig legyenek donorok. Őket ünnepeljük ma, a Véradók Világnapján.
2010.06.14 12:00heol.huVért adni többféle úton-módon lehet, bárki jelentkezhet a véradó-állomásokon, de különböző rendezvényekre és a megye községeibe is kitelepülnek a Magyar Vöröskereszt, illetve az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai, akik iskolai és munkahelyi véradásokat is szerveznek.
– A jó véradói aktivitású községekbe évente háromszor is elmegyünk, és az intézmények közül is vannak olyanok, amelyeknek kimagaslóan jó a hozzáállásuk a véradó-mozgalomhoz. Ilyen a hatvani Bosch és a visontai Mátrai Erőmű – tájékoztat Gortva József, a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének igazgatója.Egy éven belül a nőknek háromszor, a férfiaknak négyszer lehet vért adni.
Heves megyében van mire büszkének lennünk donorszempontból is. – Az ifjúság véradásra nevelésében az átlagosnál magasabb színvonalú nálunk a munka – folytatja Gortva József. – A mai országos pécsi véradó-ünnepségen díjat kap a hevesi Hevesi József Tagiskola. A diákjai már másodszor nyerték meg a vöröskeresztes bázisiskolák közötti véradóversenyt általános iskola kategóriában. A felnőttek is aktívak a véradásban megyeszerte. Az ezer fő alatti intézmények kategóriájában az Egri Hittudományi Főiskola érte el az első helyezést a véradóversenyen, az 1–5 ezer fősökét pedig a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola nyerte meg. A szép sikerek ellenére sem szabad elfeledkezni arról, hogy donorokra újra és újra szükség van.
– Időjárás függvénye is, hogy tudunk-e kiszállásos véradásokat tartani, hiszen sátorban, árammal dolgozunk, ami esőben veszélyes – mondja Bíróné Simon Tünde véradásszervező. – Nyáron egyébként is nehezebb véradókat toborozni, a céges véradásokat is tavasszal és ősszel tartjuk. A munkáltatók különbözőképpen fogadnak bennünket, sajnos van, ahová be sem engednek, de olyan cégek is akadnak, ahová még hívnak is bennünket véradást tartani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


