A véradók is jól járnak
Nem árt a gyakori véradás, sőt...
Nem kell aggódniuk a gyakori véradóknak az egészségükért, a véradás nekik is használ - jelzi svéd kutatók tanulmánya.
2008.04.10 07:00MTIGustaf Edgren, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója és csoportja vizsgálatában azt állapította meg, hogy a rendszeres véradók körében alacsonyabb a rákbetegség és a halálozás aránya, mint a nem-véradók között. A Journal of the National Cancer Institute szaklapban megjelent tanulmány szerint ugyanakkor az is lehetséges, hogy a véradás esetleges káros mellékhatásait az fedi el, hogy a véradók általában is egészséges emberek.
Többféle elmélet létezik a véradás egészségügyi hatásaira vonatkozólag. Az egyik szerint a gyakori vérvétel arra készteti a szervezetet, hogy a csontvelőben újabb vérsejteket termeljen, ezzel felgyorsul a sejtosztódás, mely növelheti a vérképzőszervi rosszindulatú folyamatok kockázatát. A véradás befolyásolja az immunrendszer működését is, mely szintén összefüggésbe hozható a rákkal.
A pozitív oldalon áll, hogy a vérben felhalmozódó felesleges vasat, amely szívproblémákhoz és egyes ráktípusokhoz köthető, rendszeresen kiüríti. Edgren kutatócsoportja svéd és dán vérbankok és transzfúziós klinikák adatait elemezte. Összesen 1 110 212 emberről van szó, akik 1968 és 2002 között legalább egyszer vért adtak. A tanulmány nem talált összefüggést a véradás gyakorisága és a rákkockázat között.
Ugyanakkor a férfi véradók között annak arányában csökkent a máj, tüdő, vastagbél, gyomor és torok rákjának kockázata, ahogy nőtt a véradási gyakoriságuk. Ez arra utal, hogy a vér vasfelhalmozódásának rendszeres kiürítése rákmegelőző hatású. Bármilyen kicsi rákkockázat növekedést komolyan kellene venni Edgren véleménye szerint, hiszen világszerte nagyon sok ember ad vért. Ám vizsgálatuk nem mutatott ki többletkockázatot, amely a rendszeres véradáshoz lenne kapcsolható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


