Az egyik rosszabb, mint a másik
Bárányhimlő után övsömör
Aki már átesett a bárányhimlőn, annál fennáll a veszélye az övsömör kialakulásának. Ugyanis ezt a betegséget ugyanaz a herpes varicella zoster virus okozza
2010.06.04 18:25MTIÖvsömör tünetek
Az övsömör első tünete a kiterjedt bőrérzékenység, bizsergés vagy égő érzés ott, ahol később a kiütések majd megjelennek. A terület gyakran fáj. Jelentkezhet láz, fejfájás és nyirokmirigy-duzzanat. Néhány nappal később öv-, vagy foltszerű kiütések jelentkeznek a törzs oldalán vagy az arcon.
A kiütés folyadékkal teli hólyaggá alakul, ami később kisebb fekélyekké esik össze. Ezek kiszáradnak és hegesedéssel gyógyulnak. Az övsömör gyakori velejárója a fájdalom, mely megmarad a kiütés eltűnése után is. Ezt nevezik posztherpeszes fájdalomnak, ami az életkor előre haladtával egyre gyakoribb jelenség.
A makacs fájdalom depresszióssá teheti a beteget.
Okok és kockázati faktorok
Az övsömör a bárányhimlőt okozó virusfertőzés kiújulása. A bárányhimlős megbetegedést követően a virus a szervezetben marad nyugalmi állapotban, vagy az idegrendszerben rejtőzködik.
Valamilyen okból, gyakran hosszú évekkel később a virus az idegeken keresztül ismét a bőrbe vándorol, és az adott ideg által ellátott bőrfelületen kiütéseket okoz.
Az még nem világos, mi váltja ki a bárányhimlő vírusának reaktiválódását, de valószínűleg összefügg az immunrendszer változásával, például ha egy másfajta fertőzés éri a szervezetet, esetleg fizikai vagy érzelmi sokk hatására.
Ez a betegség ezért megelőzhető azzal, ha az immunrendszert erősítik. Nagyjából minden negyedik embernél alakul ki övsömör élete során, a probléma a nőket és a férfiakat egyenlő arányban sújtja. Sokkal gyakrabban fordul elő idősebbeknék, de megjelenhet fiatalokon is, és azoknál, akiknek legyengült az immunrendszere.
A megjelenő hólyagok tele vannak a bárányhimlő vírusával, ezért az övsömör fertőző. Aki még nem volt bárányhimlős, elkaphatja a betegséget egy övsömöröstől is. Az övsömör maga azonban nem kapható el egy övsömöröstől (sem egy bárányhimlőstől).
A felnőttek nagy többsége (kb. 95 %) átesett a bárányhimlő-fertőzésen, ezért védettséget szerzett a betegség ellen, akár úgy is, hogy észre sem vette, vagy csak nagyon enyhe formában jött ki rajta a betegség. Egy kis részük azonban védtelen a vírussal szemben, ezért mindenképp a kockázati csoportba tartozik.
Az immunrendszer elnyomása esetén (például rákellenes kezelések során) azonban a bárányhimlő másodszorra is elkapható.
Kezelés és gyógyulás Az övsömör vírusellenes kezeléssel gyógyítható. A fájdalmat gyógyszeresen lehet csillapítani, a viszketést pedig kovacinkes kenőccsel.
A vírusellenes gyógyszerek lerövidítik a betegség időtartamát és a posztherpeszes fájdalom kialakulásának kockázatát, ezért fontos mielőbb megkezdeni az alkalmazásukat. A szemet érintő övsömör esetén azonnal konzultálni kell szemészorvossal is.
Ha egy legyengült immunrendszerű egyén érintkkezik az övsömörrel, általában kórházba utalják be, hogy intravénásan kaphasson vírusellenes kezelést, mivel náluk még nagyobb a kockázata a komplikációk kialakulásának. Immunoglobulint vagy virus-antitesteket is kaphatnak. Ez ugyan nem előzi meg a betegséget, de lerövidítheti és enyhítheti a súlyosságát is.
Minél előbb kap a beteg immunoglobulint, annál hatásosabb lesz. A jelentős hatás elérése érdekében 96 órán belül kell beadni. A posztherpeszes neuralgiát fájdalomcsillapítóval, kapszaicines kenőccsel, szükség esetén pedig antidepresszánsokkal kezelik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


