Elzárják előlük
Faszén és öngyilkosság - vérfagyasztó halálszokás
1998-ban Hong Kong-ban egy középkorú nő lezárta hálószobájának ajtaját és ablakait, meggyújtotta a faszénből rakott kis máglyát és lefeküdt meghalni. Senki sem gondolta, hogy ezzel hátborzongató szokás vette kezdetét.
2010.05.02 09:42medipress.huA helyi újságok szerint két hónap leforgása alatt a "faszén általi halál" a harmadik helyre jött fel az öngyilkossági módok között. 12 évvel és ténylegesen ezrek halálával később a jelenség globálissá nőtte ki magát. Tajvan elsőszámú öngyilkossági módja lett, és 2007-ben a Boston nevű amerikai együttes énekese is így végzett magával. Most a jelenség "szülővárosa" részleges megoldást talált a problémára.
Megfigyelték, hogy a szupermarketekben bevezetett faszén vásárlási korlátozás jelentősen csökkentette az öngyilkossági hajlamot. Azokban a kerületekben, ahol a boltokban elzárva tartották a faszenet és csak vásárlói kérésére hozták elő, egy év alatt több mint 50 %-al esett vissza az öngyilkosok száma, a korlátozás nélküli területek 40 %-os emelkedésével szemben. Levonva a következtetéseket, ahol a faszénhez történő hozzájutás korlátozott, nem feltétlenül pártolnák át más öngyilkossági módra azok, akik e fájdalom nélküli halált választották volna. A projekt vezetője - Dr. Paul Yip – felkérte Hong Kong legnagyobb szupermarket láncai, hogy kövessék a kísérletet és tartsák a vásárlóktól elzárva a faszenet. Bár a statisztikák szerint több min 250 ilyen esettel van kevesebb évente, még mindig 130-140 faszénnel végzett öngyilkosságot regisztrálnak az évi kb. 1000-ből Hong Kongban.
Mindezek ellenére - logisztikai és helykihasználási problémára hivatkozva - az áruházláncok nem csatlakoztak a felhíváshoz.
Yin Yen-chen, a prevenciós csapat egyik pszichiáter tagja így vélekedett: „Megértem, hogy a védekezés kellemetlenségekkel járhat, de ha ez a kellemetlenség eltántoríthat néhány embert végzetes tettétől, akkor ezt az árat illene megfizetnünk.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
- 12:51 Robbanásveszélyes droglabort találtak a rendőrök egy budapesti bérházban - videó
- 10:42 Microsoft-licencbotrány és az állami technológiai szereplők átláthatósága
- 8:22 Politikai vita a devizahitelezésről - a Mi Hazánk és a Jobbik a bankok felelősségre vonását sürgeti
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06