Kötelező mammográfiai vizsgálat?
EP-képviselők a mellrák ellen
Nyilatkozatot adott ki az Európai Parlament kedden, egyebek között azt sürgetve, hogy az Európai Unió egészében vezessék be a mammográfiai vizsgálatot a veszélyeztetett nők számára.
2010.04.20 16:22MTIA szöveg egyik előterjesztője Járóka Lívia (Fidesz) volt. Az előterjesztők emlékeztettek arra, hogy az Európai Unióban évente több mint 331 ezer nő szervezetében diagnosztizálnak mellrákot, és közel 90 ezren halnak meg ebben a betegségben. A 35 és 59 év közötti nőknél a mellrák az első számú halálok.
A nyilatkozat szerint az 50 és 69 éves kor közötti nők körében a mammográfiás szűrés akár 35 százalékkal is csökkentheti a mellrák miatti halálozási arányt.
A parlament felkérte az Európai Bizottságot, kísérje figyelemmel, milyen lépéseket tesznek az egyes országok az szűrés kiterjesztése érdekében. A tagállamokat az EP arra is felszólította, hogy 2016-ig állítsanak fel több szakterületet felölelő, külön emlőrák osztályokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


