Még veszélyesebb a mellrák!
Ötven olyan gént azonosítottak, amelyek elősegítik a mellrák kialakulását
Egy mellrákban elhunyt nőtől származó szövetminták teljes genetikai elemzésekor ötven olyan mutációra bukkantak amerikai kutatók, amelyek összefüggtek a tumor növekedésével, közülük húsz mutáció pedig az áttétek képződését segítette.
2010.04.16 11:00MTIA St. Louis-i Washington Egyetem munkatársainak tanulmánya a Nature tudományos magazin legfrissebb számában jelent meg. Rick Wilson vezetésével egy 44 évesen, mellrák miatt meghalt fekete nő négy szövetmintájának teljes DNS-elemzését végezte el a kutatócsoport.
A tumor az egyik legagresszívebb típusú volt, a kemoterápia és a sugárkezelés ellenére több, egyebek közt agyi áttétet is képzett. A páciens a diagnózis utáni egy éven belül meghalt. A szakemberek szerint ő az első fekete nő, akinek teljes genomját elemezték.

A mintákban ötven génmutáció között húsz olyat is találtak, amely az eredeti tumorban még nem volt jelen, csak az áttétben bukkant fel. A kutatók úgy vélik, ez azt mutatja, hogy egy kisebb sejtcsoport - amelyben tartalmazza a halálos mutációkat - kiszabadul az eredeti daganatból, bekerül a keringésbe, és más szervekbe eljutva agresszívan növekszik.
A későbbiekben a kutatók több ember rákos mintáinak génmutációit is azonosítani kívánják. A különböző páciensek egyedi génmutációinak összevetése lehetővé teszi majd, hogy megállapítsák a közös jegyeket, amelyekre alapozva a betegség diagnózisa és kezelése fejlődhet.
A szakemberek az eredmények alapján úgy vélik, hogy a rák épp annyira összetett, mint azt feltételezték, ezért csupán egy vagy két génmutáció megcélzása csupán kis valószínűséggel lesz eredményes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


