Rizikós a mammográfiás vizsgálat
A mammográfia mellrákot okoz?
Egy új tanulmány szerint a mammográfiás vizsgálatok egyes rizikócsoportokban megnövelhetik a mellrák kialakulásának kockázatát.
2009.12.04 13:18medipress.huEgy új tanulmány szerint a mammográfiás vizsgálatok egyes rizikócsoportokban megnövelhetik a mellrák kialakulásának kockázatát. A hollandiai Groningeni Egyetem Egészségügyi Központjának kutatói hat korábbi tanulmányt elemeztek, amelyek közül négy a mammográfia alacsony sugárterhelésének hatását vizsgálta a mellrákra hajlamosító genetikai mutációkkal rendelkezőknél, míg a többi olyanoknál, akiknek családjában előfordult már a betegség. Kiderült, hogy a 20 éves kor előtt szűrővizsgálaton résztvettek körében 2,5-szeres a mellrák kockázata, ugyanez igaz az ötször vagy többször mammográfián átesettekre is.
A vizsgálatok során figyelembe vették a mellrákot befolyásoló egyéb tényezőket, így az életkort, a szoptatást és az első menzesz időpontját is. November közepén az amerikai prevenciós szakemberek már azt javasolták, hogy a nők csak 40-50 éves kor között kezdjék meg a rutinszerű mammográfiát, az idősebbek pedig csak kétévente járjanak vizsgálatra, ezek az eredmények pedig alátámasztják a döntést. A magas kockázatú csoportba sorolt nőknél rutinszerűen nem végeznek szűrést, de ha kérik, jobb az MR vizsgálat, mivel nem kell számolni sugárzással.
„A szűrés nagyon fontos” – mondta el Martine Jansen-van der Weide epidemiológus, a tanulmány vezető szerzője. „A fiatal, magas kockázatú nőket azonban óvatosságra kell intenünk a mammográfiával kapcsolatban.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


