Gyilkolhat a gond
Ne vegyük a szívünkre - nem bírja el
Meg kell tanulnunk a stresszhelyzetek feldolgozását, mivel ezzel csökkenthető a szívbetegségek kockázata is. Brit kutatók 41 tanulmány adatai alapján erről írtak összegzést a Hypertension című folyóirat legújabb számában.
2010.04.18 09:11MTIAz általános vélekedés szerint a koszorúérbetegség, a szívinfarktus döntően a kellemetlen lelki hatások, a stressz következménye. Yoichi Chida és Andrew Steptoe az orvosi szakirodalom áttekintése útján igyekeztek összegyűjteni azokat a tudományos megfigyeléseket, melyek a lelki csapások és a szív- és érrendszeri betegségek közötti oki összefüggést bizonyítják.
A szakirodalmi adatbázisok adatainak áttekintését 2009 végéig folytatták. A tudományos dolgozatok között 36 olyan közleményt találtak, amelyek a lelki hatások és a szív- és érbetegségek kockázati összefüggéseit elemezték, illetve öt olyan tanulmányt, melyek azt tanulmányozták, hogyan, milyen módon tudták a vizsgált személyek nagy stressz után visszanyerni lelki egyensúlyukat. A szakemberek feltételezték, hogy aki laboratóriumban előidézett lelki izgalom hatására az átlagosnál erősebben reagál - például kiugrik a vérnyomása -, és csak lassan tud megnyugodni, annak a stressz az átlagosnál fokozottabb szív- és érrendszeri kockázati tényezőt jelent. A tanulmányok egybehangzóan mutatták, hogy azok a vizsgálati alanyok, akik kiemelkedő mértékben reagáltak pszichés hatásokra, majd a stressz után csak lassan kerültek vissza nyugalmi állapotba, a későbbiekben statisztikailag értékelhetően is nagyobb koszorúérbetegség-kockázatot mutattak.
Azt is megfigyelték, hogy a fokozottan stresszérzékenyek között lényegesen többnek volt magas vérnyomása, és a nyaki verőér ultrahangos mérésével az is kiderült, hogy többüknek volt az érfala kórosan megvastagodva.
A tanulmányhoz fontossága miatt William Lovallo szerkesztőségi közleményt is írt. Hangsúlyozta, hogy az előző összefüggések a férfiakra érvényesek, de a nők esetén nem egyértelműek. Még nehezebb ezeket a tényezőket befolyásolni.
"Könnyebb azt mondani, hogy a magas vérnyomás megelőzésére csökkentsék a sófogyasztást, mint megtanítani a betegeket, hogyan dolgozzák fel a kellemetlen stresszhelyzeteket" - írta Lovallo.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06