Nem füstölög, ha ideges
Több stressz, kevesebb cigaretta?
Meglepő eredményre jutottak német kutatók egy vizsgálat során: úgy tűnik, minél nagyobb terhelés ér valakit a munkahelyén, annál alacsonyabb mértékű a nikotinfüggősége.
2010.04.14 09:41MTIA vizsgálaton 197, részben súlyos állapotú szívbeteg és tüdőrákos vett részt, valamint egy kontrollcsoport. Az eredmény meghökkentő, jóllehet számos más értelmezési lehetőséget is kínál - fogalmazott a Kölni Egyetem orvoskutatója, Anna Schmidt a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint (www.derstandard.at). Az egyik szóba jöhető magyarázat szerint az embereknek egyszerűen nincs idejük cigarettázni, ha megállás nélkül dolgoznak, például egyhuzamban tárgyalásokon kell ülniük.
A terhelés miatt nem jut idő arra, hogy szünetet tartsanak. Feltehetően szerepet játszik a német munkahelyeken érvényes dohányzási tilalom is. Elképzelhető, hogy az érintettek többet dohányoznak szabadidejükben, ezt azonban a kutatás nem vizsgálta.
Semmiképpen nem érdemes azonban a leszokás zálogaként tekinteni a stresszre, hiszen az más egészségi kockázatokkal jár.
A BioMed Central című internetes folyóiratban megjelent tanulmány eredeti célja az volt, hogy kimutassa, mely genetikai és pszichoszociális tényezők vezetnek dohányzók és nemdohányzók esetében a betegségek kockázatának növekedéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


