Így elkerülhetők a pluszkilók...
Reggelizz sokat, és nem hízol el!
Úgy tűnik, nem árt jobban agyunkba vésni a régi mondást: "Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, és vacsorázz úgy, mint egy koldus!" - ha nem akarunk túlsúlyos középkorúak lenni.
2008.02.25 08:30ideal.huÚgy tűnik, nem árt jobban agyunkba vésni a régi mondást: „Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, és vacsorázz úgy, mint egy koldus!” – ha nem akarunk túlsúlyos középkorúak lenni.
A legújabb kísérletek szerint ugyanis, ha a reggelink a legbőségesebb, és a nap további részében egyre kevesebbet eszünk, megelőzhetjük a korral jelentkező hízást.
A cambridge-i Metabolikus Tudomány Intézetének kutatói 6764 férfit és nőt vizsgáltak, 40 és 75 év közöttieket, akiknek testi állapotát a teszt kezdetekor és átlagosan 3,7 évvel később is felmérték. A résztvevőknek az elején egy hétnapos étkezési naplót kellett vezetniük, amelyben egyéb életviteli adatok is szerepeltek, például a sportolási szokások, a dohányzás stb.

Habár az idő múlásával minden alany súlya gyarapodott, azok szedték fel a legkevesebb kilót, akik a napi kalóriaadagjuk zömét reggelire fogyasztották. Az a csoport, aki a napi kalóriamennyiség 22–50%-át vette magához reggelire, a teszt végére átlagosan 0,79 kilót hízott.
A másik csoport viszont, akik csak 11%-át fogyasztották a napi kalóriamennyiségnek reggelire, átlagosan 1,23 kilót híztak az eltelt idő alatt. A kutatók megállapították, hogy minden 10%-os kalórianövekedés a reggeliben 210–320 grammal kevesebb hízást eredményez négy év elteltével.
Ez a fordítottnak tűnő összefüggés még az egyéb rizikótényezők figyelembevétele után is fennállt. A kutatók szerint a felmérés alapján kijelenthető, hogy legkésőbb 40 év felett nagyobb hangsúlyt kell helyezni a reggelire!
Kapcsolódó írások:
- Aki nem büszke magára, elhízik?
- Reggelihez ajánlott desszert: a sport
- Kevesebb só = kevesebb elhízott gyerek
- Az elhízás problémája már a klímaváltozáshoz hasonló!
- Szívbajok, cukorbetegség, elhízás
- Kevésbé hajlamosak a rákra és tovább élnek az elhízott emberek?
- Hamar infarktust okozhat az iskoláskori elhízás
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


