Sótalanul jobb!
Kevesebb só = kevesebb elhízott gyerek
A sós rágcsálnivalókat és sós ételeket kedvelő gyerekek gyakran nyúlnak a kalóriadús cukros üdítők után, ezért esetükben a sófogyasztás visszaszorításával sikeresen lehet küzdeni a fölösleges kilók ellen - állapította meg egy brit tanulmány.
2008.02.21 12:43MTIA szerdán közzétett publikáció az első olyan tanulmány, amely gyermekek esetében vizsgálta a magas sófogyasztás elhízásban játszott szerepét. Korábbi kutatások bizonyították, hogy a túl sós ételek miatt megszomjazó felnőttek több cukros üdítőt isznak, és a csökkent sótartalmú étrend következtében a kalóriadús italok fogyasztása is csökkent. A só "az elhízás betegség egyik rejtett faktora" - hangsúlyozták az Amerikai Szívgyógyász Társaság Hypertension című online folyóiratában megjelent dolgozat szerzői, akik a londoni St. George Egyetem kutatócsoportjában dolgoztak.
Megállapításuk szerint a só 80 százalékban a készételekből és a rágcsálni valókból kerül az emberek szervezetébe. A sószóró csupán a sófogyasztás 10-15 százalékáért felelős - csatlakozott kollégáik véleményéhez egy indianai orvosprofesszor, szintén az online orvosi magazinban reagálva a tanulmányra. A brit kutatók arra is rávilágítottak, hogy a kevesebb só - kevesebb kalóriadús üdítő összefüggés orvosi szempontból azért is üdvös lehet, mert a sótlanabb étrend következtében a vérnyomás is csökken. Márpedig bizonyított tény, hogy a magas vérnyomás növeli a szívinfarktus és az agyvérzés kockázatát.
A feldolgozott élelmiszerek sótartalmát fokozatosan kell csökkenteni, így aztán az emberek nem is veszik majd észre, hiszen a 10-20 százalékos sócsökkentés még nem fog feltűnni - javasolta a kutatás egyik vezetője. Ha a brit gyerekek naponta csupán fél teáskanálnyi sót fogyasztanak (ami a jelenlegi átlagos adagjuk fele), az heti fél literrel kevesebb cukrozott üdítő elkortyolgatásához vezet - állapította meg a tanulmány, amely egy 1997-ben végzett felmérés adataiból indult ki. Akkor közel 1700 4-18 éves brit gyerek étkezési szokásait rögzítették egy héten át. Nagy-Britanniában 1996-ban kormánykampány indult a sófogyasztás csökkentésére, és a kutatók szerint ez mára meg is hozta gyümölcsét: kevesebb sót esznek az angolok. Az Egyesült Államokban is szeretnék elérni az orvosszakmai szervezetek, hogy kormányszinten szabályozzák a túl sós élelmiszerek sótartalmát, hogy ezáltal csökkenjenek a vérnyomással és szívvel kapcsolatos megbetegedések.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


