Jobb a rocknemzedék hallása, mint szüleiké
Hiába óvták őket a hangos rockzenétől apuék: a fülük élesebb, mint valaha!
Évek óta egyre kevesebb a hallási probléma a 45 és 75 év közötti korosztályban minden korábbi figyelmeztetés ellenére, amely a hangos rockzenétől óvta ezt a nemzedéket - állapította meg egy amerikai tanulmány.
2010.01.27 15:36MTI"Kisebb az esélyem, hogy halláskárosodásom lesz 70 éves koromra, mint nagyanyámnak volt 70 évesen" - mondta Karen Cruickshanks, a Wisconsin-Madison Egyetem munkatársa, a tanulmány szerzője. Cruickshanks és kollégái 5300, 45 év fölötti ember hallási tesztjének eredményeit elemezték.
A teszteket 1993 és 2008 között végezték el, sok résztvevőnél ötéves ismétlődéssel. A kutatók megállapították, hogy az 1930 és 1934 között született férfiak 58 százalékának volt gondja a hallásával egy adott életkorban, az 1935 és 1940 között születettek 50 százalékának, az 1945 és 1949 között születettek közül pedig 36 százaléknak ugyanabban az életkorban.
A férfiaknál adott korcsoportokra vonatkoztatva ötévente 13 százalékkal kevesebb hallásprobléma jelentkezett, a nőknél ugyanilyen időközönként 6 százalékkal kevesebb.
Az American Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint mindazonáltal a hangos zenehallgatásra vonatkozó figyelmeztetést érdemes komolyan venni, mert hosszabb távon halláskárosodást okozhat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


