Mesél a bakelit
A magyar rockzene története lemezborítókon
Bakelit címmel a magyar rockzene történetét lemezborítók segítségével bemutató kiállítás nyílik szerdán a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
2008.10.07 16:45MTIA kiállítás megidézi a hazai rockzene legfontosabb együtteseit a hatvanas évektől egészen a rendszerváltásig - mondta Mód László, a múzeum néprajzkutatója, aki Arató Mátyás kilencszáz darabos lemezgyűjteményéből kiválogatta azt a mintegy negyven borítót, melyet 2009 februárjáig láthat a szegedi közönség.
A tárlat nemcsak egyszerűen felvonultatja a régi lemezeket, a többi között Deák Bill Gyula, a Hungária, az Illés, a Karthago, a Pokolgép és a VHK bakelitjeinek borítóit, hanem azokat úgy válogatták össze, hogy elmondják az egész kor történetét, s ezzel együtt azt is, hogyan avatkozott bele a hatalom még a zene világába is.
A tárlat ilyen szempontból egyik legérdekesebb darabja az Omega együttes 1972-es alumínium lemezborítója. A hatóságok a hetvenes évek elején megorroltak az Omegára, újabb lemezük megjelentetését nem akarta felvállalni a hanglemezkiadásban mindenható Erdős Péter.
A lemezgyár emberei mindenféle okokra hivatkoztak, hogy miért nem adhatják ki az új hanganyagot. Amikor pedig látták, hogy az együttes önerőből felvette az Élő Omega című lemezt, akkor azt találták ki, hogy az országban papírhiány lépett fel, ezért nem tudják kinyomni a borítót. A zenekar végül is talált egy tsz-melléküzemágat, ahol hajlandónak mutatkoztak alumíniumból elkészíteni a lemezborítót.
Így történhetett meg, hogy lényegében politikai okok miatt alumíniumtokban jelent meg az "Élő Omega". A hanglemez sikerét látva Erdős később úgy döntött, hogy a hagyományos papírtokban is kiadják az albumot. Hasonló kuriózum a legendás szegedi punkzenekar, a CPG lemeze, amely csak a rendszerváltás követően jelenhetett meg.
Az együttes produkciója olyannyira nem nyerte el a hatalom tetszését, hogy tagjait 1983-ban kommunistaellenes dalszövegeik miatt bebörtönözték - mondta a muzeológus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


