Túlélt pestist, határváltást, népirtást

Omega-dalt énekelni Lukassal Lublinban

Lublin az egyik legrégebbi lengyel város. Történelme példája az ember dicsőségének és gyarlóságának, jóságának és gonoszságának. Nagyon hosszú hétvégének ajánlott úti cél Lublin, mert hosszú az út, de aki egyszer eljutott óvárosának szívébe, az a lelke mélyén mindig visszavágyik oda.

2008.06.13 20:52ZONA
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Lengyel, magyar két jó barát, együtt issza búját s borát. Ez a mondás több verzióban is létezik, lengyelül például szablya is van benne (Polak, Węgier dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki), ami ugye a régi, történelmi barátság bizonyítéka, ám hogy mennyire élő ez a szállóige, s hogy mennyi barátság lakozik benne, azt csak az után tapasztaltam meg, hogy egy igen jól sikerült, borozással terhelt vacsora után Pali barátommal megpróbáltam kijutni a Lublin óvárosában kialakított háromszintes ír söröző ajtaján.

Nem volt könnyű. No, nem a hátrahagyott borospalackok mennyisége miatt, sem amiatt, hogy Lengyelországban egy ír sörözőben az olasz szőlők levét ittuk, hanem mert furmányos ajtó volt az, fekete vasát fényesre koptatták a matató ujjak. Ilyen ajtókat csak a középkorban raktak össze a kovácsok, de ezt Lublin óvárosában aligha kérhettük számon a helybelieken. Már-már nevetésbe fulladt a mögöttünk lévő asztal társaságának addig sem éppen csöndes beszélgetése, látva a két magyar rendületlen próbálkozását, amikor előtűnt a kocsma homályából két alak.

Dülöngélés volt az persze, semmint előtűnés, rendületlenül haladtak a kijárat felé, és felismerve téblábolásunk okát, egyetlen mozdulattal maguk felé rántották az ajtót. Elnémult a vihogás mögöttünk, mi pedig szabadkozva, valamint a köszönöm-köszönöm szavak közé nagyon élelmesen elhelyezett, önmagunkat ostorozó magyar szitokszavakkal együtt léptünk ki nevetve az éjszakába.

Mert a befelé nyíló ajtók talányossága önkéntelenül is nevetésre kényszerített minket, és legnagyobb meglepetésünkre, a két lengyel fiú, mert azok voltak, becsületes lublini polgárok, Martin és Lukas, az ügyvéd és a pizzériatulajdonos, ugyanazzal a lendülettel, ahogyan kihúzták az ajtót, felismerve a magyar nyelv bizonyos, immáron nemzetközi területen is gyakran hangoztatott fordulatait, meg is invitálták magyar barátaikat egy kis sörözésre.

A cikk folytatása a Zónában!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.