Veszélyes mutációk
A mutációk ellenére is legyőzhető a sertésinfluenza-vírus
Európai és észak-amerikai tudósok azt állítják, a sertésinfluenza (H1N1) vírus elleni vakcina és az eddig ajánlott antivirális szerek a mutációk ellenére is hatékonyak.
2009.11.26 12:11medipress.huBruno Lina, a Dél-Franciaországban működő országos influenzavírus-figyelő központ igazgatója szerint a vírus mutációja, amely világszerte mintegy 6750 halálesetért felelős, nem volt váratlan esemény. "Vártuk, előre jeleztük, és meg is történt. Ez azonban nem változtat semmit sem a kezelésen, sem az oltásokon." Az amerikai Betegségfelügyeleti és -Megelőzési Központ (CDC) munkatársa, Anne Schuchat véleménye hasonló: a mutáció szerinte sem befolyásolja a vakcinák vagy az antivirális szerek hatékonyságát.
Lina szerint azt kell megvizsgálni, hogy az újonnan létrejött vírusok szert tettek-e olyan új tulajdonságra, amely révén nagyobb valószínűséggel okozhatnak súlyosabb, például tüdőfertőzéseket.
A WHO nemrégiben jelentette be a mutáció tényét, de a közleményben hangsúlyozta, hogy nem bizonyítható, hogy emiatt több megbetegedéssel vagy halálesettel kellene számolni, és az eddig használatos és ajánlott antivirális szerek, az oseltamivir (Tamiflu) vagy a zanamivir (Relenza), továbbra is ugyanolyan hatékonyak.
A mutáció a francia tisztifőorvos, Didier Houssin szerint sem befolyásolja az eddig alkalmazott oltóanyagok hatékonyságát, de hozzátette, hogy "egyes oltóanyagokhoz már adalékanyagokat kevertek, amelyek a hatékonyságot kiterjesztik bizonyos, kismértékben módosult vírustörzsekre is."
A szakértők ugyanakkor egyetértenek abban, hogy a mutációk révén még ragályosabb és halálosabb influenza-világjárvány alakulhat ki. A Norvégiában megfigyelt esetekben például a mutáció révén a vírus képes lett behatolni a tüdő sejtjeibe, ami alapvetően veszélyesebb megbetegedést jelent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


