Új felfedezést tettek a kutatók
Sertésinfluenza: fordítva is terjed?
Német kutatók szerint az új, A (H1N1) influenza - melynek forrásaként sokan a sertéseket azonosítják - könnyen terjedhet visszafelé is: az emberek megfertőzhetik a sertéseket. A szakemberek szerint felfedezésük új szempontokra hívhatja fel a figyelmet a világjárvány terjedésével kapcsolatban.
2009.07.13 19:25medipress.huA Friedrich Löffler Intézet munkatársai öt tízhetes malacot fertőztek meg a humán A influenza vírussal, majd az almukba 3 egészséges malacot helyeztek. Négy napon belül mindegyik állat megfertőződött és az influenza tüneteit mutatta. A kísérlet során 5 kiscsibe is együtt volt a malacokkal, ők azonban nem kapták el a kórt. Ez utóbbi felfedezés reménykeltő lehet: talán azt mutatja, hogy az új vírus nem képes átterjedni a szárnyasokra, és így az ugyancsak igen veszedelmes madárinfluenza vírusától nem tud géneket átvenni.
A szakemberek szerint az a tény, hogy a malacokat ilyen könnyen meg lehetett fertőzni, felveti annak lehetőségét, hogy a vírus az ott élő / dolgozó emberek közvetítésével felüsse a fejét a sertéstelepeken. A sertéseket a szakemberek egyfajta „vírus-laboratóriumnak” tartják, mivel képesek a humán, a sertés és a szárnyas vírusok befogadására is.
Az új tanulmány szerint eddig semmilyen komoly tudományos bizonyíték nem látott napvilágot arról, hogy valóban a sertések az új vírus forrása illetve hogy szerepet játszanának annak terjedésében. „Az emberek közt egyre jobban terjedő vírus azonban nagy valószínűséggel hamarosan a sertéseket is eléri” – áll a kutatási eredményeket bemutató tanulmányban, amely a Journal of General Virology c. szaklapban jelent meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


