Poszttraumás tüneteket válthat ki
A verés nyomot hagy a gyermek szellemi fejlődésén
A gyermek szellemi fejlődését is veszélyezteti az a szülő, aki bántalmazza, veri csemetéjét - vált ismertté egy hosszú távú amerikai kutatás alapján.
2009.09.30 13:33MTIA New Hampshire-i egyetem kutatói azt is bizonyították, hogy a verést elszenvedett gyerekeknek még évekkel később is alacsonyabb volt az intelligenciahányadosuk, mint erőszak nélkül felnövő társaiknak. Minél gyakrabban vernek egy gyereket, annál lassabban fejlődik szellemileg - hangsúlyozta a kutatás vezetője, Murray Straus. Az összefüggést 1.500 kettő-négyéves, illetve öt-kilencéves amerikai gyereknél vizsgálták meg. Mindkét csapatnál kétszer mérték fel az intelligenciahányadost (IQ), négy év különbséggel.
A kettő-négyéves korosztály verésben részesülő felének IQ-ja négy évvel később öt ponttal bizonyult alacsonyabbnak, mint a verés nélkülié. Az idősebb csoportnál is 2,8 százalékpont volt az eltérés - tudósít a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de). A kutatók ezt követően más országokban is felmérték a helyzetet, és hasonló eredményre jutottak. Az országok közti összehasonlítás kimutatta, hogy a testi fenyítés magas aránya egészen a kamaszkorig csökkenti az össznépesség átlagos IQ-ját. A szakemberek még azt is gyanítják, hogy az erőszak elterjedése a nevelésben és a lakosság alacsonyabb intelligenciahányadosa negatív hatással van egy ország gazdasági fejlődésére.
A csekélyebb intelligencia okaként a tanulmány szerzői a testi fenyítéssel okozott stresszt feltételezik. Amennyiben rendszeresen ütnek egy gyereket, az krónikus stresszhelyzethez vezethet, amely akár éveken át is elhúzódhat. A kutatás szerint ez a stressz kiválthat poszttraumás tüneteket, mint például a rémisztő eseményektől való túlzott félelem, vagy a kismértékű ijedtség, amelyek befolyásolják az intelligencia fejlődését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


