Ondósejtek és az egészségi állapot kapcsolata
Életképesebb spermium - hosszabb élet
Negyven ezer dán férfi akár négy évtizedes követéses vizsgálata alapján arra a megállapításra jutottak dániai kutatók, hogy hosszabb életre számíthattak azok, akiknek több és életképesebb ondósejtjük volt.
2009.08.07 07:36MTITina Kold Jensen és munkatársai az American Journal of Epidemology című szaklap legfrissebb számában közlik tanulmányukat, mely szerint a férfiak jobb genetikai állománya és kielégítőbb egészségi állapota összefüggésben van ondósejtjeik életképességével, számával is. Arra a 43.277 férfira terjedt ki vizsgálatuk, akik 1963 és 2001 között a Koppenhágai Spermaelemző Laboratóriumban mintát adtak, vagy az időszak végéig, vagy halálukig.
Azok a férfiak, akiknél egy milliliter mintában 40 milliónál több spermiumot találtak, 40 százalékkal kisebb eséllyel haltak meg az időszak végére, mint azok, akik spermiumszáma 10 milliónál kevesebb volt. A spermiumok életképessége is számított: akiknél 75 százalék fölött volt a normálisan mozgó ivarsejtek aránya, azok 54 százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg, mint azok, akik ondósejtjeinek kevesebb mint 25 százaléka mozgott élénken.
Kapcsolódó írások:
- A napi szexuális érintkezés javítja a sperma minőségét
- A zöldség-gyümölcs javíthatja a spermaminőséget
- Havonta egy injekció: ennyiből áll a férfi-fogamzásgátlás
- Gyorsabb és jobb az intelligens férfiak sperma minősége
- A terméketlenség már az anyaméhben kialakulhat?
- A gyors fejlődés előny a spermiumok számára
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06