A tej véd a csontritkulástól
A fiatalok nem isznak elég tejet
A kalcium és a tejtermékek fontos szerepet játszanak az egészségmegőrzésben és a krónikus betegségek megelőzésében.
2009.06.22 07:56medipress.huA csontsűrűség a harmincas éveink környékén éri el csúcspontját, ezért kiemelten fontos, hogy a fiatal felnőttek elegendő kalciumot, fehérjét és D-vitamint vegyenek magukhoz tejtermékek formájában, hogy megelőzzék a csontritkulás későbbi kialakulását. A Journal of Nutrition Education and Behavior július/augusztusi számában a kutatók azt írják, hogy a fiatalok csökkentik a kalcium-és tejtermékfogyasztást, amint a húszas éveikbe lépnek.
A minneapolisi Minnesota Egyetem kutatói a Projekt EAT (Tinédzserek Táplálkozása) című tanulmány adatait elemezték, mely több mint 1 500 fiatal (45 % férfi) táplálkozását és testsúlyát rögzítette. A résztvevők átlagéletkora a vizsgálat idején 15,9 év volt, az utánkövetés során pedig 20,5 év. A középiskolás évek és a fiatal felnőttkor között a nők és férfiak 153 ill. 194 mg-mal csökkentették a napi kalciumbevitelt. Habár a nők 39, a férfiak 38 %-a több kalciumot fogyasztott az öt év alatt, a nagy többség kevesebbet.
A kamaszkor közepén a nők 72, a férfiak 55 %-a a javasolt 1 000 mg/nap mennyiségnél kevesebb kalciumot vett magához. A kutatók felfedezték, hogy a fiatal felnőttkorban a következő tényezők hatására emelkedik a kalciumbevitel: kapható tej az étkezdében, kedvező hozzáállás az egészséghez/táplálkozáshoz, egészséges testsúly-kontroll, a társak hozzáállása. A televízió előtt töltött idő és a laktóz-intolerancia viszont általában a kalciumfogyasztás csökkenéséhez vezet.
A cikkben Dr. Nicole I. Larson, a Minnesotai Egyetem Népegészségügyi karának epidemiológiai és közegészségügyi szakáról munkatársaival együtt kijelentette, hogy: „A tanulmány eredményei arra utalnak, hogy a jövőben szorgalmazni kell a kalciumbevitel növelését a családokban az étkezéseknél felszolgált tej segítségével. A kamaszlányokat külön is meg kell céloznunk, hogy egészségesebben táplálkozzanak, helyes szokásokat alakítsanak ki és ne nézzenek annyi reklámot a televízióban. A fiúkat arra kell rávenni, hogy kóstolák meg a kalciumban gazdag ételeket, tartsák karban testsúlyukat és társaikat is támogasság az egészséges táplálkozás terén.”
Kapcsolódó írások:
- Fogyókúrázzon fekete csokoládéval
- Tej, tojás, liszt - alapélelmiszerek vagy allergének? 5. rész
- Tej, tojás, liszt - alapélelmiszerek vagy allergének? 4. rész
- Tej, tojás, liszt - alapélelmiszerek vagy allergének? 3. rész
- Tej, tojás, liszt - alapélelmiszerek vagy allergének? 2. rész
- Tej, tojás, liszt - alapélelmiszerek vagy allergének? 1. rész
- A tea tejjel egészségtelen
- A tejfogyasztás enyhítheti a tejallergia tüneteit
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


