700 milló a szívért
Kanada hétéves hadjárata a szívbetegségek ellen
kanadai kormány hét év alatt 700 millió dollárt kíván költeni az országban első számú halálokot jelentő szív- és érrendszeri betegségek visszaszorítására.
2009.03.17 15:36MTI"Kanada szívegészségügyének stratégiai- és munkaterve" ezt elsősorban azzal tudja elérni, ha sikerül az embereket egészségesebb életmódra rászoktatni.
Mint minden, iparilag fejlett országban, a kanadaiak többsége is szív- és érbetegségben fejezi be az életét és gyakran fiatalabb életkorban, mint ami a születéskor várható életkilátásban szerepel. Az egészségügyi kormányzat 2006-ban összehívott egy bizottságot, hogy olyan munkatervet dolgozzon ki, amelynek végrehajtásával a szív- és érrendszeri halálozás jelentősen csökkenthető.
A bizottság szakértői figyelembe vették, hogy most nem a régi, járványokat okozó betegségekről van szó, amelyeknek a megismert kórokozóját, mint a tbc-bacilust, vagy a HIV-vírust elpusztítva a betegség megszüntethető. A szívinfarktus vagy az agyi katasztrófa megelőzéséhez azokat a kockázati tényezőket kell az emberek életéből kiiktatni, amelyek hozzájárulnak az érelmeszesedés kifejlődéséhez. A statisztikák szerint 20 éves kora után tíz kanadai állampolgárból kilencnek legalább egy jól ismert rizikófaktora van. Ezek között szerepel az egészségtelen táplálkozás, ami szerepet játszik a kedvezőtlen vérzsírszint és az elhízás kifejlődésében, a magas vérnyomás, illetve a nem megfelelően rendbentartott cukorbetegség, a dohányzás és mind gyakrabban bizonyos kábítószerek, mint például a heroin.
A terv szerint 2015-ben 20 százalékkal több kanadai eszik naponta legalább öt adagnyi zöldséget és gyümölcsöt, és hasonló arányban növekszik azok száma, akiknek életében a rendszeres testmozgás napi elfoglaltságot jelent. Elképzelések szerint a beavatkozások eredményeként 2015-ben a szív- és érrendszeri halálozás Kanadában 25 százalékkal csökken és a felnőttkori magas vérnyomás harmadával lesz ritkább.
Ehhez természetesen szükség van arra is, hogy a társadalomban a vérnyomásmérés, mint a legköltséghatékonyabb szűrővizsgálat mindenkinél rendszeresen megtörténjen. Az ambiciózus munkaterv nem olcsó, de a szakértők véleménye szerint közvetlenül és közvetetten 22 milliárd dollárnyi megtakarítást hozna Kanadának és még több előnyt jelentene polgárainak egészsége szempontjából.
Kapcsolódó írások:
- Ha szívinfarktust kap csak reménykedhet, hogy jó helyre szállítják
- Háziorvosok oktatása a szívinfarktusos betegek jobb ellátása érdekében
- A nyugati típusú táplálkozás okozza a szívinfarktusok 30%-át
- A Viagra megelőzheti a szívinfarktust?
- Szívinfarktus szülés előtt
- Köhögéssel túlélhető a szívinfarktus?
- A D-vitamin védhet a szívinfarktustól
- Sokan nem ismerik a szívinfarktus tüneteit
- Dióval a szívinfarktus ellen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


