A D-vitamin védőhatással van egyes ráktípusokra is
A D-vitamin védhet a szívinfarktustól
Azoknak a férfiaknak, akiknek D-vitamin szintje alacsony, nagyobb a kockázata a szívinfarktusra - állítják amerikai kutatók.
2008.06.11 15:20MTIA tanulmány megállapítása szerint a D-vitaminban hiányt szervező férfiaknak két és félszer nagyobb a kockázata a szívinfarktusra, mint azoknak, akiknek megfelelő a D-vitamin szint a vérében. A halállal végződő infarktusok száma különösen kiemelkedő volt az alacsony vitaminszinttel rendelkezők esetében - mondta Edward Giovannucci, a bostoni Harvard orvosi iskolájának munkatársa, a tanulmány szerzője.
A kutatás során 454 egészségügyi szakembert vizsgáltak, akiknek életkora 40 és 75 év között volt, és halálos vagy nem halálos infarktuson estek át, valamint 900 olyan férfit, akiknek nem volt szívproblémájuk. A vizsgálatban résztvevők egészségi állapotát tíz évig követték nyomon. Az eredményeket az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban tették közzé. Az összehasonlításban a vér egy milliliterében 15 nanogramm alatti D-vitaminszint számított alacsonynak, a 30 nanogramm fölötti pedig normálisnak.
A D-vitamin segíti a kálcium beépülését a csontokba, hiánya csontritkuláshoz vagy törésekhez vezethet. Több tanulmány jelezte az utóbbi időben, hogy a D-vitaminnak egyéb egészségügyi előnyei is vannak. Védőhatással rendelkezik egyes ráktípusokkal, a perifériás érbetegségekkel, valamint a tuberkulózissal szemben. Más közlemény szerint az alacsony D-vitaminszint növeli a szívbetegségek és a szélütés kockázatát.
Giovannucci azt javasolja, hogy a páciensek keressék fel orvosukat, végeztessenek vérvizsgálatot, és ha D-vitamin szintjük alacsony, szedjenek étrendjüket kiegészítő vitamint. A D-vitamin előnyös hatása többféle módon kialakulhat: csökkentheti a vérnyomást, befolyásolja a gyulladásokat, csökkenti a koronáriák elmeszesedését, hatással van a szívizmokra vagy csökkenti a légúti fertőzéseket télen - mondta Giovannucci.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


