Lásd például Norman Batest!
Barátkozóbbak az anyjukhoz erősebben kötődő gyerekek
Azok a gyerekek, akik iskolás koruk előtt szoros érzelmi kapcsolatban vannak anyjukkal, könnyebben barátkoznak osztálytársaikkal - állapítják meg amerikai kutatók a Child Development című szaklapban.
2009.02.18 16:26MTINancy McElwain az Illinois-i Egyetem munkatársa csoportjával 1071 gyerek adatait elemezte. A kutatók felmérték, hogy a gyerekeknek három éves korukban milyen erős volt kötődésük édesanyjukkal, négy és fél éves korukban pedig arra voltak kíváncsiak, hogy érzéseikről mennyire nyitottan kommunikáltak egymással. Négy és fél éves, azután első osztályos korukban is értékelték a gyerekek nyelvi képességeit, valamint azt, hogy a játszótéri helyzetekben hogyan reagáltak.
Az anyákat és a tanítókat arra is megkérték, számoljanak be az elsős gyerekek iskolai előmeneteléről, majd harmadik osztályban a legjobb barátjukkal való kapcsolat erősségéről - írja a LiveScience című tudományos portál. Megállapították, hogy a biztonságos, érzelmileg nyitott anya-gyerek kapcsolat hatására a kicsikben kevesebb előítélet alakult ki társaikkal szemben, ami aztán szorosabb barátságokhoz vezetett. Azokban a kapcsolatokban, ahol a korai kötődés biztonságos volt, a gyerekek négy és fél éves korában nyíltabb érzelmi kommunikációt és jobb nyelvi képességeket találtak a kutatók.
A pozitív hatás később is megmaradt, elsősként kevesebb ellenséges reakciót, harmadik osztályban pedig szorosabb baráti kapcsolatokat tapasztaltak ezeknél a gyerekeknél. Az eredmények azt jelzik, hogy a gyerekek attól függően értelmezik a körülöttük lévő emberek viselkedésének töltetét, hogy családjukban milyenek voltak korai kapcsolataik.
"Ha a gyerekek nyugodtan beszélhetnek érzéseikről, különösen a negatívakról, az növeli szociális készségüket osztálytársaik körében és ez szorosabb barátságokhoz vezet" - értékelte McElwain.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06