Attól, hogy fölnőttél, még ehetsz rendesen!
A fiatal felnőttek étkezési szokásai egyenesen katasztrófálisak!
A Journal of the American Dietetic Association januári számában megjelenő tanulmányban a kutatók azt figyelték meg, hogy amíg a fiatal felnőttek élvezik azt, ha időt tölthetnek és együtt ehetnek társaikkal, a férfiak 35 %-a, a nőknek pedig a 42 %-a arról számolt be, hogy nincs idejük leülni enni.
2009.12.27 18:35medipress.huAzt is megjegyezték, hogy a futtában bekapott falatok többnyire egészségtelen ételekből állnak. 1687 fiatalt vizsgáltak meg, 18-25 év közöttieket, akik előzőleg részt vettek az EAT (Eating Among Teens – tizenévesekkel enni) projektben középiskolás korukban.
A Minnesota Egyetem közegészségügyi karának kutatói felmérték az étkezési szokásokat és a táplálék összetételét is. Megkérdezték a résztvevőket, hogy szeretnek-e a barátaikkal vagy családtagjaikkal együtt étkezni, fontos-e számukra a rendszeres táplálkozás, nem érzik-e úgy, hogy csak rohanva tudnak bekapni egy-két falatot a sok tennivaló miatt.
A táplálék összetételét illetően kikérdezték őket, hogy az elmúlt év során mennyi gyümölcsöt, zöldséget, teljes kiőrlésű gabonát és üdítőt fogyasztottak, illetve, hogy a megelőző héten ettek-e gyorsétteremben. Az eredmények azt mutatták, hogy az időérzék kényszerítő hatása lehet az oka annak, hogy sokan nem ülnek le enni. Ha másokkal együtt eszünk, általában egészségesebb táplálékot veszünk magunkhoz (pl. zöldségeket), több kalciumot, rostot. Ha rohanás közben veszünk magunkhoz némi élelmet, az általában üdítőből, gyorsételekből, zsíros falatokból áll.
A cikkben Nicole I. Larson kijelentette: "A tanulmány eredményei arra engednek következtetni, hogy fiatal korban jobban oda kell figyelni az időérzékre és a táplálkozási szokásokra. Ha ritkán eszünk másokkal, és inkább útközben étkezünk, akkor sokkal silányabb minőségű élelmet veszünk magunkhoz. Mivel a fiatalok általában szeretnek együtt enni, szorgalmazni kellene körükben, hogy alakítsák életüket úgy, hogy minél többet ehessenek együtt másokkal.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06