Betegség
Kulka János: Megoperáltak, kész, idegen vagyok - videó
A színész először adott televíziós interjút a sztrókja után, most látható és hallható először, hol tart felépülése.
2018.08.04 11:49ma.huA 2016 áprilisában bekövetkezett szrókja utáni első rádiós interjúja után először beszélt televízióban Kulka János. A színész a Fókuszban idézte fel a logopédusával a gyógyulása eddigi eredményeit. A műsorban bejátszották azt a pár képsort, amelyben szavazásra buzdított még márciusban. Ezt leszámítva Kulka János másfél évig kerülte a nyilvánosságot, a mostani adásból látható és hallható tehát először, hogy hol tart a felépülése.
Kulka terapeutája, Varga Sarolta klinikai logopédus az afáziáról – egy agyi sérülés következtében létrejövő beszédzavar – szólva elmondta: Kulkánál ez azzal jár, hogy a szavakat nem tudja előhívni – de a régi énekek bevillannak neki.
Arra a kérdésre viszont, hogy mikor lehet újra színpadon látni, Kulka azt mondta, hogy soha többé. A filmezéshez viszont van kedve. Meglátjuk – mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
- 6:44 Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


