Összefüggés a derékbőség és a prosztatarák között
A pocakos férfiak hajlamosabbak a prosztatarákra
A postdami kutatók 153 ezer férfit figyeltek meg hosszú időn át, és arra a következtetésre jutottak, hogy a derékbőség és a csípőméret arányából lehet leginkább következtetni a prosztatarák kockázatára.
2008.11.19 19:41MTIA tudósok feltételezése szerint a hasi tájék elhájasodása ront a hormonális egyensúlyon. Azok a férfiak, akiknek a derék-csípő méretaránya 0,99, azoknál a prosztatarák kockázata 43 százalékkal nagyobb, mint azoknál, akiknél ez az arány 0,89 alatt van. Az együtthatót megkapjuk, ha a derékbőséget elosztjuk a csípőbőséggel.
Mindkét méretből következtetni lehet a hasi tájékon lerakódott háj mennyiségére. "Az oki összefüggésekről még keveset tudunk" - ismerte el Heiner Boeing, a tanulmány egyik szerzője, aki azt is elmondta, szorosnak tűnik az összefüggés a háj mennyisége és az androgének, a férfi nemi hormonok szintje között. A jelentés része egy 1992-ben megkezdett nagyobb tanulmánynak, amely a táplálkozás, a rák és más krónikus betegségek, mint például a 2-es típusú cukorbetegség összefüggéseit tárgyalja.
A kutatás eredményét a Cancer Epidemiology Biomarkers and Prevention című szakfolyóiratban tették közzé. Régóta ismert, hogy a nagy mennyiségű hastájéki háj jelentősen megemeli az infarktus és a cukorbetegség kockázatát. A prosztatarák a leggyakoribb és a harmadik legtöbb halált okozó rákfajta a férfiak körében Európában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


