Lelki egészség Magyarországon
A pszichiátriai kezelés még mindig stigma
A napokban ismét vita indult a magyar pszichiátriai ellátórendszer állapotáról - egyes nézetek szerint a magyar pszichiátria állapota lesújtó, mások arról nyilatkoznak, hogy küzdeni kell a pszichiátriai kezelés okozta stigma ellen.
2008.11.04 18:55CCHRSzámos döntéshozó gondolja úgy, hogy a népesség lelki egészségének javításához a kulcsot a pszichiátria fejlesztése jelenti, és a jobb lelki egészséghez vagy a hatékonyabb prevencióhoz vezető út a pszichiátriai programok erőteljesebb finanszírozásán keresztül vezet. A legfőbb probléma az, hogy ez alapvetően téves kiindulópont – mutat rá az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány, az a civil szervezet, amely közel másfél évtizede küzd a pszichiátriai visszaélések ellen. A mai pszichiátria ugyanis, bármennyi pénz vagy eszköz álljon is rendelkezésükre, nem képes helyreállítani az emberek lelki egészségét.
Ez azonban nem pusztán az alapítvány véleménye; erről sok esetben nyilatkoztak már vezető pszichiáterek, így például a Pszichiátriai Világszövetség elnöke, Dr. Norman Sartorius 1994-ben: „Az az idő, amikor a pszichiáterek úgy gondolták, hogy képesek meggyógyítani a mentális betegeket, elmúlt. A jövőben a mentális betegeknek meg kell tanulniuk együtt élni a betegségükkel.” Dr. Rex Cowdry pszichiáter, az USA Országos Mentális Egészségügyi Intézetének igazgatója 1995-ben elismerte: „Nem ismerjük az okokat [a mentális betegségekét]. Még nincsenek módszereink arra, hogy »meggyógyítsuk« ezeket a betegségeket.”
Ez alól Magyarország sem kivétel, az OPNI korábbi főigazgatója, Veér András ezt írta: „Mindaddig tehát, amíg nem ismerjük az elmebetegségek valódi okait, az ellenük való védekezés sem lehetséges.” A hasonló pszichiátriai nyilatkozatok listáját még hosszan lehetne folytatni. A pszichiátriai osztályokon kezelés gyanánt gyógyszerezett embereknek mindössze a tüneteit nyomják el, a valódi problémát ezek a szerek nem oldják meg, ráadásul sok esetben függőséget okozhatnak. Ezek az emberek azután – hatékony segítség híján – újra és újra visszakerülnek a pszichiátriai ellátórendszerbe, amely többszörösére növeli az elmeegészségügy területére fordítandó költségeket.
Az, hogy ezeket az embereket a pszichiátriai szerek gyakran egész életen át tartó szedésével „tünetmentessé” teszik, nem jelent valódi gyógyítást, ellenben folyamatos plusz költséget jelent az egészségbiztosítás számára.
Ha a pszichiátriai kezelés helyre tudná állítani az emberek lelki egészségét, a kezelés nem jelentene stigmát – hiszen a páciensek valóban gyógyultan hagyhatnák el a pszichiátriai osztályokat. A pszichiátriai kezelések stigmatizáló volta árulkodik legjobban e módszerek működésképtelenségéről.
Dicséretes minden törekvés, amely a társadalom lelki egészségének javítására törekszik, és nagy a szükség egy olyan ellátórendszerre, amely segítséget nyújt a mentális problémákkal küzdő embereknek, ez azonban nem a mai pszichiátria programjaiban keresendő. Nem egy példa van viszont a világon olyan intézetekre, ahol a mentális zavaroktól szenvedő embereket pszichiátriai szerek mellőzésével, humánus módon, működőképes módszerekkel kezelték.
Ezek azok a módok, amelyek bevezetésével nagyban csökkenteni lehet az egészségügy költségeit és a rászorulók lelki egészségét javítani lehet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06