A szoros pelenka okozta halálát
Megfulladt az ágyhoz kötözött beteg egy baranyai intézményben
Megfulladt az a nő, akit ápolója ágyhoz kötözött egy szellemi fogyatékos betegeket is gondozó baranyai intézményben - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
2008.11.04 10:36MTIZsobrák Péter beszámolt arról, hogy az elsődleges orvosi szakvélemény szerint a súlyos szellemi fogyatékos, 44 éves nő halálát a derekára kötözött pelenka szorítása okozta, melynek kapcsán nem zárható ki az idegenkezűség. A rendőr százados elmondta, hogy az eset még szombaton történt, de azt nem kívánta megjelölni, melyik baranyai intézményben.
Az MTI rendőrséghez közel álló forrásból úgy értesült, hogy a beteget Bóly városban ápolták. A beteg úgynevezett "kényszeres járó" volt, aznap éjjel sem hagyta aludni társait. Az ajtókat nyikorgatta, csapdosta, valakinek a ruháját is lehúzta. A gondozó ezért döntött úgy, hogy pelenkával és pólóval az ágy melletti korláthoz kötözi. A nő később fel akart állni, de elesett. A kötésből nem tudott szabadulni és segítséget sem tudott kérni.
A gondozók reggel vették észre, hogy baj van, addigra a beteg légzése leállt. Újraélesztették, kórházba szállították, de ott meghalt. Zsobrák Péter közölte, hogy a rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt nyomoz az ügyben, és azt próbálja tisztázni, van-e ok-okozati összefüggés a gondozó magatartása és a haláleset között.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


