Gyermekkorúak vallási indíttatású megrövidítése
Büntethető a rituális körülmetélés Németországban
A gyermekkorúakon vallási indíttatásból végzett körülmetélés büntetőjogi következményekkel járó cselekmény - foglalt állást kedden egy németországi bíróság.
2012.06.27 00:09MTIA kölni tartományi bíróság ítéletének indoklása szerint a zsidó és a muzulmán vallásúak körében gyakorolt szokás sérti a gyermekkorúak önrendelkezési jogát, amely előbbre való a vallásszabadságnál.
A bíróság egy muzulmán orvos ügyében ítélkezett. Az illető egy négyéves gyereken végzett rituális körülmetélést. A beavatkozás komplikációkkal járt, a gyerek kórházba került, az illetékes ügyészség pedig értesült az esetről és perbe fogta az orvost testi sértés miatt.
A vádlottat első fokon felmentették, arra hivatkozva, hogy a szülők beleegyezésével hajtotta végre a beavatkozást. A kölni tartományi bíróság másodfokú ítéletében helyben hagyta az ítéletet, de az indokláson változtatott: az orvost azért mentették fel, mert nem tudott arról, hogy cselekedete jogellenes.
Szakértők szerint a kölni bíróság döntése nem kötelező más bíróságok számára, de ezentúl már senki nem hivatkozhat arra, hogy nem tudta azt, hogy gyermeken tilos körülmetélést végezni.
A Németországi Zsidó Közösségek Központi Tanácsa bírálta a döntést, a vallási közösségek önmeghatározáshoz fűződő jogának "példanélküli és drámai" korlátozásának minősítve azt.
Kapcsolódó írások:
- A körülmetélés segít megelőzni a HPV-fertőzések egy részét
- A körülmetélés könnyíti a HPV-ből való kigyógyulást
- A fitymaméret is közrejátszhat a HIV-fertőzésben
- Irak kurd területein betiltanák a női körülmetélést
- Eltűnt egy szupermodellből lett nőjogi aktivista Brüsszelben
- Kampány indul a nők kegyetlen körülmetélése ellen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


