Waris Dirie a női körülmetélés ellen harcol
Eltűnt egy szupermodellből lett nőjogi aktivista Brüsszelben
Szerda óta nem látták Waris Dirie szomáliai származású egykori modellt, a női körülmetélés elleni harc egyik szószólóját.
Waris Dirie harca a női körülmetélés ellen 
A hírt pénteken jelentette be Dirie ügynöke, Walter Lutschinger. Rendőrök látták, amint taxiba száll szerdán hajnalban egy csetepatét követően egy brüsszeli szállodánál. A múlt héten a francia rendőrség Párizsnál a Szajnából fogta ki egy másik afrikai származású volt modell, Katoucha Niane holttestét, aki szintén a nők megcsonkítása ellen küzdött.
A rendőrség nem talált külsérelmi nyomokat Niane holttestén, azt feltételezték, hogy talán véletlenül zuhant le egy hídról a folyóba. A 43 éves Waris Dirie a Chanel arcaként tett szert nemzetközi hírnévre. 1996-ban kezdte meg harcát a női körülmetélés ellen, miután megjelent világsikerű önéletrajza Desert Flower (Sivatagi virág) címmel.
Az ENSZ jószolgálati követeként számos fórumon hívta fel a világ figyelmét a barbár szokásra. Brüsszelbe egy uniós nőjogi konferenciára érkezett, ahol többek között csütörtökön kellett volna felszólalnia egy ülésen, amelyen Condoleezza Rica amerikai külügyminiszter is részt vett, ám a rendezvényen nem jelent meg. Korábban szerdán hazatérőben egy szórakozóhelyről a kora hajnali órákban összetűzésbe került egy taxisofőrrel, aki nem a megfelelő Sofitel szállodába vitte.
Kihívták a rendőröket, akik kénytelenek voltak vele körbeutazni a belga fővárost, mivel elfelejtette a szállodája nevét. Egy hotelnél a számítógépben keresték a nevét, amikor Dirie azt mondta, kiugrik cigarettát venni, azonban beszállt egy taxiba, s azóta nem látták. Ügynöke szerint sem az iratait, sem túl sok készpénzt nem vitt magával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


