Csak optimizmussal juthatunk előre
Jól vagy? Nem lesz a szívednek baja...
Kétszáz korábbi tanulmány áttekintése után megerősítették a bostoni Harvard Egyetem kutatói azt a feltételezést, hogy a pszichés jóllét csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
2012.04.18 20:20MTIIsmert, hogy a stressz és a depresszió káros hatással van a testi egészségre is, ám a pozitív érzések jótékony hatásáról kevesebbet lehetett tudni.
"A negatív hiánya nem ugyanaz, mint a pozitív megléte. Úgy találtuk, hogy az optimizmus, a megelégedettség és a boldogság összefüggésbe hozható a kardiovaszkuláris betegségek csökkent kockázatával, függetlenül az életkortól, a társadalmi-gazdasági helyzettől, a dohányzástól és a testsúlytól" - foglalta össze eredményüket Julia Boehm kutatásvezető.

Az elemzés szerint a leginkább optimista egyéneknek például 50 százalékkal kisebb kockázatuk volt a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására, mint a legkevésbé optimista egyéneknek.
A metaelemzésbe bevont tanulmányokban kérdőívek segítségével kérdezték ki az embereket, majd a válaszok alapján értékelték személyiségüket és életszemléletüket.
Pozitív életszemlélettel az esetleges betegségekből is gyorsabb a felépülés - vélik a szakemberek. Az egyik elemzett tanulmányba például 300, bypass műtéten átesett férfi és nő egészségét követték nyomon.
Hat hónap leforgása alatt 50 százalékkal kisebb eséllyel kerültek vissza a kórházba szívproblémák miatt azok a műtött páciensek, akik életszemlélete optimista volt.
Egy másik tanulmányban 2500 ember egészségét követték nyomon hat éven át. Közülük 26 százalékkal kisebb valószínűséggel kaptak szélütést az adott időszakon belül azok, akik az érzelmi skála optimista végén foglaltak helyet a kérdőívben adott válaszaik alapján.
A tanulmányt a Psychological Bulletin című szakfolyóirat online kiadásában ismertették a szerzők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06