Ezért hízhatnak jobban az éjszaka dolgozók...
Hiába a hencegés: dagad, aki kevés alvástól is jól van
A legtöbb ember számára a 7-8 órás alvás a megfelelő: ettől érzik magukat jól, ennyi pihenéssel tudják elvégezni megfelelően napi feladataikat. Van azonban, aki akár 5 óra alvással is megelégszik. Legalábbis ezt hiszi.
2012.04.12 14:20ma.huAz emberek nagy részét a 8 óra alvás elégíti ki, úgymond, ettől vannak a "toppon". Mások azonban esküsznek rá, hogy ők 5-6 óra alvás után is tökéletesen jól érzik magukat és kipihentek.
Csakhogy kutatók szerint ez az alvásmennyiség nem elég - 5 és fél óra alvással több, mint 6 kilót hízunk egy év alatt! Még akkor is, ha közben megfelelő étrendet folytatunk és a testmozgást sem hanyagoljuk.
Mindez a test anyagcseréjében bekövetkező változás miatt van. A kilók elkezdenek gyarapodni...

A kutatócsoport szerint ez megmagyarázza, miért lesznek kövérebbek az emberek, amint idősebbé válnak, és egyre többet küzdenek az éjszakai alvással.
Azt is megmagyarázhatja, miért jellemző a túlsúly egy idő után az éjszakai műszakban dolgozókra, akik nappal igyekeznek behozni az alváshiányt, illetve miért alakul ki náluk sok esetben diabétesz: cirkadián ritmusuk megzavarodik, nappali alvásuk nem elég kielégítő, anyagcseréjük lelassul.
Bostoni tudósok 21 önkéntesen tesztelték az alvás hatását, hat héten át. Kezdetben 10 órát alhattak a résztvevők, majd ezt a mennyiséget csökkentették, kicsit több, mint 5 órára. A nap bármelyik szakaszában történhetett az alvás.
Gyakran bóbiskoltak el napközben, amikor testük azt jelezte, hogy pihenésre lenne szükségük. A kutatók rájöttek, hogy amikor az önkéntesek alvásmennyiségét lecsökkentették, anyagcseréjük működése 12 százalékkal csökkent. Energiára lett volna szükségük ahhoz, hogy a szervezet normál módon lássa el funkcióit.
Ám ha az anyagcsere lassul, kevesebb energiát és kalóriát használ fel, tehát jönnek fel a kilók. A kutatók szerint, amikor az önkéntesek 5 órát vagy ennél is kevesebbet aludtak, 120 kalóriával égettek kevesebbet naponta, mint a megfelelő mennyiségű alvás esetében... Vagyis, jön a hízás: egy esztendő leforgása alatt ez 6 kiló pluszt jelenthet.
A tanulmányt a Science Translational Medicine közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06