Aki így érez, közel van a munkahelyi kiégéshez
Testünk bánja a "nincs más, ezt kell szeretni"-t
Azok a dolgozók, akik egyfajta kötelezettségből maradnak munkahelyükön, vagy azért, mert úgy érzik, nincs más lehetőség számukra, még nagyobb a kiégés veszélye, mint "csak sokat dolgozó" társaiknál.
2012.04.10 08:15ma.huManapság igen gyakori az érzés: számos dolgozó jár be munkahelyére nap mint nap azzal a tudattal, hogy bár kedve már semmi nincs a munkájához, motivációja is alig, nincs más lehetősége, "ez van, ezt kell szeretni". Úgy érzi, nem kellene máshova, vagy kötelezettségből, elkötelezettségből marad.
A munkahelyi kiégés egyébként is jellemző manapság, mert a dolgozók jó része túl van terhelve. Ám aki a fenti tudattal végzi nap mint nap a munkáját, sokkal esélyesebb az érzelmi kimerülésre, kiégésre - állapította meg az ausztráliai Concordia egyetem által végzett tanulmány.
Alexandra Panaccio, a tanulmány társ-szerzője szerint ilyenkor valószínűbb, hogy a dolgozó felmond.

A következmény olykor az, hogy a munkáltatók megpróbálják minimalizálni az "alternatíva-hiányt", erősítendő az elkötelezettséget is, például a dolgozók képességeinek fejlesztésével, növelve a mobilitás érzését - igyekeznek meggyőzni őket, hogy maradjanak ezen a munkahelyen.
Az ausztrál tanulmány 260 dolgozót vont be vizsgálatába, akik a legkülönfélébb munkahelyeken dolgoztak, és átlagos életkoruk 34 év volt. Észrevették, hogy a dolgozók magabiztosságát, önbecsülését leginkább a választási lehetőségek hiánya befolyásolta.
Talán, mert ez a helyzet nem illett bele a magukról alkotott képbe, ennek hatására nem látták elég kompetensnek és fontos embernek magukat. Több következménye is lehet annak, ha valaki egy munkahelyen marad csupán kötelességből.
Sok esetben hiányzik az érzelmi kötelék a céghez, az elkötelezettség pedig egyfajta "eladósodáson" alapul: a dolgozó elveszíti az önállóság érzését, és ez vezet egyre mélyebbre, egészen az érzelmi kiégéshez - mondta el Alexandra Panaccio.
A tanulmányt a Human Relations szaklap közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


